Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2009. január 16. 17:36 - Warrior

Discos történet 1.

Sziasztok.

Mivel látom érdekel, benneteket az éjszakai munka. Leírok egyett. Nem volt vérfürdő, meg ilyesmi, de tanulságos. Ez két hete történt meg velünk. A discoba ahol dolgozok ketten vagyunk egy barátommal. Lassan 10-éve dolgozunk együtt. Bármikor számíthatok, rá. Okos és bátor megbízható srác. Szóval két hete, jött egy társaság. Az egyiket ismertük látásból, hozott magával egy nagydarab embert. Őszintén megmondom, 18-év alatt amit az ajtóban töltöttem, meglehetősen jó ember ismeretre tettem szert. Éreztem, hogy a nagydarab fickóval baj lessz.

Tudnotok kell, hogy az ital elfogyasztásával egyenesen arányban vadulnak meg az emberek. Ez itt sincsen máshogy. Telt mult az idő, és egy fiatal srác odajött hozzán, hogy valaki megütötte. Kérdeztem, hogy ki volt, és ő mutatta, hogy az a srác aki a társasággal jött és látásból ismertük.

A kollégámmal odamentünk, mert ilyenkor jó ha tisztázzuk a dolgokat. Nem szeretem, ha valaki öntörvényűen verekszik a dicscoba. Szóval odamentünk és kérdeztük, hogy ez mi volt, és miért. A srác azt mondta, hogy azért ütötte meg a fiatalembert, mert azt mondta neki, hogy a barátnőjét szívesen megdugná. Tudni kell, hogy a fiatal srác 70 kg-volt, aki ütött az pedig kb. 120 kg. Ti eltudjátok képzelni, hogy a 71 kg-os fiú ilyet mond egy 120-kg-osnak? Én nem hittem el. Ezt el is mondtam. Ekkor szólt közbe a nagydarab. Természetesen leállítottam, mondtam neki, hogy ez csak az ütő fiúra és ránk tartozik. Ez persze nem tetszett neki. Elmondtam az ütő embernek, hogy viselkedjen rendesen.

Ezután otthagytuk a brigádot. A disconak vége volt. Jön ki a csapat és haljuk, hogy a nagydarab fickó, mondja az ütő embernek, hogy miért kell neki itt magyarázkodni stb. A kollégám odaszólt neki, hogy az e a probláma, hogy mi leállítottuk, a csapatot. A nagydarab odajött és elkezdte mondani a sérelmeit. Elkövettem azt a hibát, hogy leálltam én is vitatkozni. Ment az oda vissza beszéd. Ennek nincs értelme, mert egy félig részeg ember nem érti, hogy mit mondanak neki.

Tudni kell, hogy a nagydarab rendkívül nagyképű módon viselkedett. Elmondta a szokásos szöveget, hogy ő itt fogyasztott és ő nem olyan ember aki magyrázkodni szokott stb. nagyon bántó volt.

Ilyenkor mindig elgondolkdom, hogy mit tegyek. A tekintélyemet is meg kell őriznem, de végül is az ember nem csinált semmit, nem üthetem meg. Pedig legszívesebben azt tettem volna. Végül is nem csináltam semmit. A csapat elment, és utóljára kezet fogtak a társammal, velem nem. Ez mindig nehéz, hogy az ember mit csináljon. Ha túl engedékeny vagy akkor, azt hiszik, mindent megtehetnek. Ha túl kemény akkor meg elmennek a vendégek. Néha nehéz ezt az egyensúlyt megtalálni. Azért általában sikerül.

Megmondom őszintén legszívesebben lerendeztem volna az embert. Iszonyatos idegesítő volt és flegma. Benyeltem a békát és hagytam. Mult héten megint jött a társaság. Kiváncsi voltam, hogy lessz -e folytatás. Készültem, hogy "felkóstolnak" bennünket. Nem történt semmi. Jövet kezet fogtak a társammal, velem nem. Teljes nyugalomban telt az este.

Holnap megint lessz disco, meglátjuk mi lessz. Régebbi történeteket is. Akkor voltak kemény dolgok. Amikor odakerültem 18-éve, akkor alacsony is voltam, idegen is úgy, hogy voltak nagy menetek. Majd néha visszaemlékszek és írok régi dolgokat. Ha lessz új akkor azt is.

Na sziasztok.

WARRIOR

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr45882124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!