Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2009. március 15. 22:11 - Warrior

Versenyen

 

Sziasztok!
 
Egy kicsit régebben írtam, de most írok. A múlt héten voltam egy földharc versenyen. Gi nélküli verseny volt vidéken. Ez azt jelenti, hogy nincs rajtunk judo, vagy jitsu ruha. Ez egy kicsit nehezebb, mert az ember nem tud a ruhába kapaszkodni. Jobban érvényesül az erő.
 A múl vasárnapi verseny csapatbajnokság volt. Öten voltunk egy csapatban. Én voltam a legkisebb súlyú -70 kg-ban indultam. Összesen 12 csapat nevezett és én 4 küzdelmet vívtam. Megmondom őszintén kemény küzdelmek voltak. Főleg fiatalabb 18-év körüli srácok voltak az ellenfeleim. Ez azt jelenti, hogy erejük teljében vannak, és rendkívül agresszíven, keményen küzdöttek. Az első küzdelmemet, megnyertem, egy karfeszítéssel.  Az ellenfelem, nagyon győzni akart és nagyon vadul jött rám. Megnyertem, és következett a második küzdelem.
 Egy pesti sráccal mentem, aki bár szerényen kezdett, nagyon keményen és rafináltan harcolt. A fejét teljes erőből nyomta az arcomba. Az nagyon fájt, így én is keményen mentem. Pontozással megvertem.
 A következő srác szintén az volt, akivel másodjára harcoltam. Azért történt, mert  ő két csapatban is benne volt. Megint befogtam, karfeszítésbe és egy percig feszítettem a kezét, de nem kopogta le. Nagyon hajlékony volt. Elkövettem azt a hibát, hogy nem figyeltem és befogta a lábam egy bokafeszítésbe. Nem tudta belőle kijönni így lekopogtam. Sajnos.
 Aztán jött a döntő küzdelem. A két csapat az enyém, és az ellenfélé pont döntetlenre állt. Az én meccsemen múlt a végeredmény. Az utolsó fél percben lefojtottam a srácot. Így a csapatom nyert.
 Nagyon boldog voltam. Boldog voltam, hogy nyertem és, hogy a csapatom is nyert. Nagyon kemény küzdelmeim voltak. Egyelőre csak ennyi, holnapután írok arról, hogyan éreztem magam utána. Annyit azért írnék még, hogy nagyon boldognak és jó kedvűnek éreztem magam, mert lassan beérik a sok edzés.
 Állandóan oda teszem magam az edzésen, és ennek előbb vagy utóbb, de eredménye van. Múlt vasárnap ez bebizonyítottam magamnak, és ezután is be fogom bizonyítani. Mindig keményen fogok harcolni, a küzdelemben, és harcolni fogok a céljaimért az élet minden területén. Amit akarok, azt elérem, nem számít mennyi ideig tart. Bármennyit kell is várni elérem a céljaimat. És mindenkinek azt javaslom, hogy soha nem adja fel a küzdelmet a céljaiért!
Sziasztok.
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr231004505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!