Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2009. május 18. 00:01 - Warrior

Jiu-jitsu, izom szakadás

 

Sziasztok!
 
Egy kicsit régen írtam, úgy, hogy éppen aktuális. Szerencsétlenül alakult egy versenyem.  Szombaton indultam egy földharc versenyen. Mit mondjak, valamiért nem volt túl sok kedvem, de aztán elhatároztam, hogy fel spanolom magam, és gyerünk. Nem tudom, hogyan történt, a gond, pedig ki is aludtam magam. Kellő képen be is melegítettem.
 Az történt, hogy az ellenféllel összekapaszkodtam, és megindult felém, és kitolt a küzdőtérről.  Visszamentünk, és újra meg tolt és pedig hátra léptem. Ebben a pillanatban egy ütést éreztem a vádlimon. Olyan volt, mintha valaki oda dobott volna valamit. Még hátra is néztem, nem dobtak –e meg. Éles fájdalmat éreztem a vádlimban. Azonnal alig tudtam rá állni. Persze jeleztem az bírónak, hogy gond van. Ő szólt az orvosnak, aki megvizsgált és leállította a küzdelmet.
 
 
Akkor, még nem is fájt annyira, de aztán amikor lefeküdtem, alig tudtam lábra állni. Nagyon rossz volt. Ráadásul az orvos mondta, hogy fennáll a trombózis veszélye. Így még jobban megijedtem. Egy kicsit pihentem, aztán bementem a korházba. Az Árpád úti kórház volt az ügyeletes. Sokat nem mondtak, illetve tettek. Megnézték, csak úgy ránézésre, se ultrahang, se semmi. Nem voltam megelégedve az ellátással. Elmentem a Fiumei útra, az országos baleseti intézetbe. Ott is hasonló volt a reakció. Ránézésre, állították fel a diagnózist. Ennyi. Nem nyugodtam bele, ma reggel elmentem egy barátomhoz, és ő is megvizsgált. Ott legalább megröntgeneztek, de nyilván egy izom szakadást a röntgen nem mutat ki. Azt mondták injekciózzam magam, a trombózis ellen. Holnap megyek egy másik barátomhoz, ő ígért ultrahangot.
 
 
Ezek vannak. Tényleg igaz, hogy csak betegek ne kegyünk. Nem tudom, hogy mikorra jön rendbe a lábam. Minden lépésnél fáj, és szúró érzés van a vádli közepén. Elég pipa vagyok. Nem is történt semmi, csak egy rossz lépés. Ha, nem velem történik, el sem hiszem. Nagyon rossz. Nem tudom, hogy mikor tudok edzeni, de remélem, hamar gyógyul, és nem lesz komplikáció.  Így is ijesztgetnek ezzel a trombózissal. Van, amelyik orvos azt mondja, hogy nem kell szúrni az alvadás gátlót, van, amelyik meg azt mondja, hogy kell szúrni.
   Most akkor kinek higgyek? Szar az egész. Aggódok, és néha kiver a víz, nehogy legyen valami komolyabb baj. Holnap, már többet tudok, és azt mindenképpen megírom. Egyelőre ennyi, mert nem tudok többet írni az idegesség miatt. Holnap folytatom.
 
Sziasztok.
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr491127790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!