Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2010. január 03. 22:07 - Warrior

Hideg-Meleg

Sziasztok.

 

Nagyon hideg reggelre ébredtem. Ismétlem magam, utálom a hideget. Már a látvány is lezsibbaszt. Mindenhol fúj a szél, és es elképesztő módon hordja a havat a vihar. Még kinézni sincs kedve az embernek. Ilyenkor irigylem azokat az embereket, aki születetten bírják a hideget. Egyszer anyámékkal voltam egy természetjáró sátorozáson. Voltak különböző települések, és ott levertük a sátrat és néhány napig ott dekkoltunk, aztán mentünk tovább. Talán tavasz volt és már nem tudom, hogy pontosan mikor, de még elég hideg volt reggelente. Hát én úgy reggel 7 óra körül kinéztem, mit kinéztem ki kászálódtam a sátor bejáratán, és látom, hogy az egyik nagydarab idősebb fickó egy szál trikóban kint valamit szöszmötöl a sátor előtt. Nevetve vígan beszélget és úgy viselkedett a tagbaszakadt fickó, mintha legalább egy dél amerikai tengerparton +35 fokban henyélne. Gyerekek nem túlzok kb, +1 fok volt. Hihetetlen volt a dolog. Ilyen nincs emberek. Én úgy dideregtem, mint az egynapos vadászkutya. Én azt hittem megfagyok. Odatámolyogtam a nagydarabhoz és neki szegeztem a kérdést.

  - Elnézést, de maga hogy bírja ezt a hideget?- A fickó úgy nézett rám, mintha a Marsról jöttem volna. Látszott, hogy egyszerűen nem érti a kérdést. Szerintem valami olyan futhatott át az agyán – „Hogy-hogy fázik ez a kiscsávó?”- Legalábbis ezt olvastam ki a tekintetéből. Rám nézett és megszólalt.

  - A titok az, hogy nem kell tudomást venni a hidegről!- És vígan csinálta tovább a dolgait egy szál atlétatrikóban kb. +1 fokban. Hát gondoltam ennyi? Csak nem kell tudomást venni a hidegről? Hát, ha ez a titok, akkor én is ki próbálom. Levetkőztem trikóra, és dideregve nem vettem tudomást a hidegről. Kb 10 percig bírtam. Gondoltam én mindenre. Melegre, még melegebbre, trópusi tengerpartra, és mindenre, ami melegebb éghajlattal jár. Szerintetek működött? Nem. Majd megfagytam! A nagydarab fickó meg továbbra is ott nevetgélt.

 

Ez van. Van, aki jobban bírja a hideget és van, aki nem. Ezt el kell fogadni. Nincs mit tenni. Biztos lehet az embernek magát trenírozni arra, hogy jobban bírja, nekem eddig nem sikerült. Tudnotok kell, hogy amikor kint voltam Ausztráliában az nekem maga volt a tökéletes hőmérséklet.  Január volt és akkor nálunk tél van ott meg meleg nyár. Azt már írtam, hogy amikor kiléptem a repülőből, mennyire megcsapott a meleg. Ez már maga volt a feeling. Az igazi meglepetés akkor ért, amikor lementem a tengerpartra. Mindenki mondta – Zoli itt nagyon erős a nap. Nem legyél túl sokat rajta- Meg- Kend be magad- stb. stb. Hát én gondoltam, mit számít nekem egy kis nap. Bírom én. Kemény magyar gyerek vagyok. Nekem semmi sem számít. Kifeküdtem hát a napra. Körülnéztem és az egy kicsit furcsa volt, hogy szinte senki sem napozik. Na, gondoltam, de puhány itt mindenki. Napoztam és napoztam. Az eredmény meglett, és az arcom színével volt mérhető. Olyan piros lettem 20 perc alatt, hogy egy piros meggy lével leöntött fehér trikó gyönyörű volt hozzám képest. Mire felértem a tengerpartról a lakásba, már el is kezdett hámlani az arcbőröm. Úgy hogy az kiderült, hogy nem volt vastag bőr a képemen. Hát ennyit a melegről és a hidegről. Azért az jobb volt, mint ez a mostani időjárás.

 

Én régen nagyon sokat motoroztam is. Nem számított ám, hogy tél, van vagy nyár. Mentem én mindig. Hidegben, melegben, esőben, napsütésben. Persze igazi motoros ruhám az nem volt. Csak amolyan szedett vedett, farmerom, meg egy motoros kabáthoz hasonló bőrkabátom, ami olyan szellős volt, hogy minden átfújt rajta. A sisakról, már nem is beszélek. Egy ütött kopott Nagykőrösi sisakom volt és azon sem volt plexi, hanem egy sí szemüveget raktam fel. Szóval így mente hegyen-völgyön, árkon, bokron. Arról majd legközelebb írok, hogy jogosítvány ügyileg nem álltam túl jól.

 

 Szóval egyszer, januárban Budapestről mentem haza a 100-as úton Tatabányára motorral. Akkor egy 400-as Yamahám volt, amolyan Mad Max stílusú motor. Bicskénél járhattam, amikor látom, hogy az út szélén egy férfi integet, hogy álljak meg. Gondoltam jó állampolgár vagyok és segíteni mindig hajlandó vagyok. Megálltam és látom, hogy a férfi mellett ott áll az autója az útszélen és le van robbanva. Kérdezem a fickótól, hogy mi a helyzet. Ő a tudtomra adta, hogy lerobbant és már jönnek érte, de sajnos nem tudja, hogy mikor ér ide a segítség. A hatvan éves édesanyja itt ül az autóban, és nem tenném –e meg, hogy elviszem Tatabányára, ha úgy is arra megyek? Gondoltam, dehogynem. Szíves örömest elviszem a mamát. Sajnos másik sisak nem volt nálam, de mondtam neki, hogy pattanjon fel mögém. A néne szemüveges volt, és mondtam neki, hogy szorosan kulcsolja át a derekamat. A néne átkulcsolta és meg gondoltam megmotoroztatom a mamit. Fiatal korában biztos kimaradt ez az életéből. Húztam ám neki vagy 150-el Tatabányáig. Csak, mint mondtam január volt és jóval 0-fok alatt volt a hőmérséklet.

 

Szegény néne, amikor megálltam nem tudta a kezét széthúzni, amivel összekulcsolta a derekam. Én rángattam szét az ujjait annyira megmerevedett a keze. Leszállt nagy nehezen a motorról és rám nézett. Akkor láttam, hogy a szemüvege teljesen be van fagyva. Csak egy halk –Köszönöm fiatalember- hagyta el az ajkait, és lassan elindult a tízemeletesek közé.

 

Hát ennyit a téli motorozásról. Lassan búcsúzom, és hamarosan megint írok. Ma nem teszek fel videót, de legközelebb igen.

 

Sziasztok.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr201643453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!