Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2010. február 16. 01:16 - Warrior

Részegek viselkedése-Jóban Rosszban forgatás-Kalandorok előzetes

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A KAMERA MELLETT.

Sziasztok.

 

Tegnap ügye hajnalban, szinte reggel feküdtem le. Pontosabban az ma volt. Érdekes, hogy amikor diszkóból hazajövök, nem tudok túl sokáig aludni. Még, ha reggel 6-óra körül alszok el, akkor sem tudok délnél tovább aludni. Persze este azért álmos vagyok, de ilyenkor valahogy felébredek, már 12-körül. Most gyönyörűen süt a nap, kint de azért biztos nagyon hideg van. És persze hó, ameddig a szem ellát.

  Egyébként tegnap diszkóba, balhé nem volt, de azért figyeltem a részegeket, hogyan viselkednek, hogyan beszélnek egymással. Elképesztő. Van egy srác, végül is a barátom. Valahogy eddig nem tűnt fel, hogy milyen, amikor iszik. Elég ritkán jön a diszkóba. Most eléggé kapatos volt, és leült hozzám beszélgetni, ahogy kint ültem az ajtóban és teát kortyolgattam. Szóval odaült hozzám és elkezdte mondani, hogy ő lehet, hogy valakit meg fog ütni, mert ideges. Én persze mondtam neki, hogy ha megüt valakit, akkor azonnal repül ki és mehet haza. Innentől fogva semmi mást nem ecsetelt nekem, csak azt, hogy őt nem érdekli, hogy ki az ellenfél, ő nem fél senkitől, és ő ilyenkor nagyon kemény gyerek. A végén, már inkább ott hagytam, mert kezdett elszállni vele a „ló” és tényleg ki kellett volna tenni előbb utóbb.

  Azt is megfigyeltem, hogy addig nincsen baj, amíg valakivel nem vagyok jóba. Ahogy a kidobó valakivel jóban van, onnantól fogva az illető feljogosítva érzi magát arra, hogy jobban elengedje magát, balhézzon, emberkedjen. Ez nagyon tipikus reakció.  Hát ilyenek a részegek.

 

Egyébként holnap megyek a Jóban Rosszban sorozat forgatására. Már említettem, hogy megyek. Biztos jó lesz. Egyszer már szerepeltem benne, de az elég régen volt. Akkor egy munkást játszottam, most pedig egy biztonsági őrt fogok. Hétfőn és pénteken forgatok. Hogy mikor lesz, adásban azt nem tudom, de ha megtudom, természetesen beírom a blogba. Jók nagyon az ilyen forgatások. Már eléggé rutinos vagyok. A szöveget pillanatok alatt megtanulom. A színi iskolában volt időm. Egyszer szerepeltem egy darabban, ahol végig a színen voltam. Nagyon sokat 89 oldalt kellett megtanulnom fejből. De olyan szinten, hogy álmomban is tudjam. Éjjel nappal tanultam. És kiválóan sikerült. Egy orosz darabban játszottam, a címe Csendesek a hajnalok. Második világháborús darab volt. Nagyon szerettem és szerintem kitűnően sikerült. Én egyénként inkább a filmeket szeretem. De azért a színdarabok is nagyon jók. A színpadnak is megvan az izgalma, szépsége és a filmnek is. A filmnek a végterméke nagyon jó. Amikor meg van a kész film. Az engem mindig elvarázsol.

 

Már holnap van. Eltelt egy nap.  Nem mindig egy időben írom a bejegyzéseket. Egyik nap elkezdem, és másik nap befejezem. Most is ez történt. Persze van, olyan hogy egy ültő helyemben leírom az egész bejegyzést. Most már másnap van, tehát voltam a Jóban, Rosszban című TV2-ős sorozat felvételén. Reggel korán keltem, mert fel kellett mennem Pestre és Budapest másik végébe volt a forgatás, egy bevásárló központ mellett. Átcaflattam az egész városom. Még szerencse, hogy valamiért nem volt nagy forgalom. Hogy miért, arról fogalmam sincs. Egészen ki kellett mennem Rákoskeresztúrra. Délelőtt 10.30-ra kellett odaérnem. Én pontosan meg jelenetem.  Egy kicsit várnom kellett, a jelenetemig. A jelenet lényege az volt, hogy a filmben szereplő fickó új munkahelyre jelentkezik. Konkrétan biztonsági őrnek. Én pedig egy fő biztonsági őr vagyok és mivel új fiú a cégnél a fickó, ezért rádión keresztül szívatom össze vissza. Mindenhová elküldöm, stb. Kb. ennyi a jelenet. Csak a rádión keresztül hallható a hangom, és Pénteken lesz egy másik felvétel, ahol látható leszek. Ott az lesz a jelenetem, hogy ezt a fickót veszem fel a munkahelyre biztonsági őrnek. A filmben a pénteki jelenet előbb lesz, de a külső felvételeket mindig hétfőn veszik fel, a belsőket a stúdióban pedig a hét többi napján. Ezért vettük ma a külső felvételeket. Hát ennyit a forgatásról. Még annyit megjegyeznék, hogy volt ott egy fickó, aki igen furcsán beszélt a statisztákkal. Nekem annyira nem tetszett. Olyan türelmetlen volt, hogy az hihetetlen. Na gondoltam, ha velem így fog beszélni, biztos helyre rakom. De biztos megérezte, mert normálisan szólt hozzám. Az is igaz, hogy a színészekkel mindig barátságosabbak, az asszisztensek és a rendezők. Viszont, ahogy ez a fickó a statisztákkal viselkedett az egy kicsit bántotta a fülemet. Szerintem, ha valakinek normálisan szólnak, az ugyanúgy megérti a dolgokat. Ez van sajnos. Mondtam is neki, hogy úgy látom tiszta ideg. Azt mondta, hogy ő nem az. Persze megjegyeztem, hogy lehet, hogy nem való neki ez a meló. Nem bírtam ki.

 

Többen megjegyezték, hogy a helyesírásommal baj van. Ez lehet, hogy igaz. Beismerem, hogy soha nem volt az erősségem. Ezért elnézést kérek. Higgyétek el, hogy igyekszem, hogy minél kevesebb hiba legyen, de ennek ellenére becsúszik néhány. Bocsi. Szerintem úgy is a tartalom miatt olvassátok az írásomat.

 

A blog elején a kép ma készült. A kamera mellett lefényképezettem magam.

Ha pedig filmforgatás, feltettem egy film előzetest, amiben szerepelek. A film címe Kalandorok. Az előzetesben nem látszok túlságosan. Jól nézzétek meg én vagyok az a rendőr, akit a Rudolf Péter által alakított karakter elüt. Én kerülök a szélvédőre, az elütés után. Ha tudjátok, nézzétek meg az egész filmet, szerintem nagyon jó.

 

Sziasztok.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr861762176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!