Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2010. július 13. 09:21 - Warrior

Edzőtábor után

Sziasztok.

 

Egy kicsit régen jelentkeztem. Ennek oka, hogy edzőtáborban voltam. Nem is egy, hanem kettő edzőtáborban is. Elég kemény volt mit mondjak. Két edzőtábor egymás után. Az első Kempo edzőtábor volt Bodajkon. A második Brazil Jiu-Jitsu edzőtábor Siófokon. Ahogy vége volt az egyiknek, azonnal kezdődött a másik. Mindkettőben napi három edzés.

A Kempo táborban sokat vizsgáztattam. A Dan vizsgák sok mindenből állnak. Vannak benne éjszakai gyakorlatok, hajnali feladatok. Ez azzal járt, hogy nagyon keveset aludtam.

Hazajöttem és másnap már mentem is le Siófokra. Ott naponta háromszor, két órás kő kemény gyűrés és tréning. Nagyon kemény volt, de nagyon jó. Mást nem is csináltam, csak edzettem és aludtam. Másra nem volt energiám.

 

Viszont most jön a jól megérdemelt pihenés. Augusztusban sokat pihenek. Pecázok, erdőbe járok, strandolok stb. Egy hónap pihenés. Azt nem mondom, hogy passzív pihenés lesz, de aktív mindenképpen. Azt nem is tudnám megcsinálni, hogy semmit ne csináljak, de azért visszaveszem az iramot.

Tegnap is voltam azért jiu-jitsu edzésen és mit mondjak nagyon meleg volt. Négy menetet küzdöttem, de szakadt rólam a víz. Kemény volt.

De hát én imádom a nyarat. Ezt vártam egész télen. Tőlem lehet bármilyen meleg. Télen mindig fázok. Valahol Délen lenne igazán jó. Bár én nagyon szeretem Magyarországot. Mondjuk most volt a foci VB. És Dél Afrikában rendszeresen +3 fok volt. Nappal. Hogy a fenébe, azt nem értem.

 

Nagyon jó túl lenni egy ilyen kemény edzésekkel teli időszakon. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy valami komoly dolgot tettem. Nyilván azért, mert tettem is. Olyan nyugodt utána az ember. Ha nem mennék táborba, akkor biztos hiányérzetem lenne. Így pedig olyan jó, hogy egy edzőtáborban sikerül legyőzni magamat. Mert néha valóban le kell győzni magamat.

Mert higgyétek el, nem mindig van az embernek kedve edzeni. Sőt néha nagyon nincs. De én olyankor is csinálom. Nem számít, hogy milyen kedvem van. Csak megyek és megyek. Véleményem szerint ezen múlik a siker. Nem gondolkodom, hogy most edzek vagy ne. Egyszerűen csak edzek.

 

Jövőre EB. Mindenképpen megnyerem. Nem lehet másképpen. A Szeptembert is tervezgetem. Budaörsön tartok edzést és akarok egy gyerek csapatot is indítani. Ez persze csak terv. Az utánpótlás nagyon fontos. Persze azt tudnotok kell, hogy nem olyan egyszerű a gyerekekkel. Más világ nekik edzést tartani. Én tudom, mert nekem már volt nagyon régen gyerek csapatom. Azok felnőttek és most csak felnőtteknek tartok edzést. Úgy, hogy azt hiszem, belevágok.

 

Lassan befejezem az írást. Mint látjátok, most nem éjjel 1 órakor írok, hanem délelőtt. De ez biztos fog változni.

 

Hamarosan jelentkezem.

 

Sziasztok.

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr912148309

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!