Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!

2014. szeptember 19. 19:41 - Warrior

"Visszafogva!"

Sziasztok!

 

Ismét a hagyományos módját választottam, hogy szóljak hozzátok. Egyébként úgy látom, ezt jobban szeretitek. Persze lehet, hogy csak én gondolom így. Néha könnyebb belemondani a kamerába a gondolataimat, mint gépelni a gép előtt. Persze ez az igazi blog bejegyzés.  Az emberek régen a naplójukba is kézzel írtak.

Az utóbbi egy napban eléggé beteg lettem. Egy nap alatt, olyan köhögés és orrfolyás lett úrrá rajtam, hogy az hihetetlen. tegnap még semmi bajom nem volt, ma pedig estére, köhögök és fújom az orrom. Hogy mi miatt arról fogalmam sincs. Általában nem szoktam beteg lenni. Jól bírom a gyűrődést.  Most valószínűleg valami féle vírus lehet a ludas. Ezt pedig nagyon nehéz elviselni egy olyan embernek, mint én, aki állandóan mozgásban van, edz és tevékenyen tölti a napjait.  Próbálom kiheverni a megfázást. Ma pedig akartam edzeni és edzést tartani. Edzeni nem tudok, edzést tartani, pedig lemegyek ugyan, de elmondom, hogy mit csináljanak a tanítványok és hazajövök. Pihenni! Holnap, azaz Szombaton a Főiskolára is be kellett volna mennem, de nem hiszem, hogy holnapra, annyira jól leszek, hogy elmenjek Egerbe. Mondjuk, általában gyorsan regnálódok, és hátha?!

Két nappal ezelőtt voltam egy forgatáson. Egy Youtubos Sztár Dr. Mogács videójába szerepeltem. Részleteket nem mesélek, mert hamarosan fent lesz a Youtubon és megmutatom nektek. De a forgatáson leöntöttek vízzel és lehet, hogy az sem tett jót. Persze lehet, hogy nem attól van a dolog. Hát ez van! Ha ennek kell lennie, akkor ennek kell lennie!

Csak előre nézek. A célok és a tervek felé, amit a fejembe vettem. Azon is sokat gondolkodok, hogy biztos baj az, hogy ritkán írok. Ezen túl kétnaponta fogok, ha csak keveset is, de akkor is. Lehet, hogy minden nap. Mert ti olvassátok, hűségesen én meg nem írok. és ez nem jó! Én is hűséges leszek hozzátok.

Egyelőre ennyi!

Vasárnap olvashatjátok az új bejegyzést!

Sziasztok!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr536713175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utam a Nemzetközi Filmes sikerek felé!