Egy Harcos naplója

A GYŐZTESEK SOHA SEM ADJÁK FEL! AKIK FELADJÁK SOHASEM GYŐZNEK!

Meghiusúlt forgatás-Focisták műesései viedó

2010. január 20. 02:02 - Warrior

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Éppen istrukciókat kapunk egy forgatáson.

 

Sziasztok.

 Ma reggel mentem földharc edzésre. Gondoltam vonattal megyek, mert ugye az olcsóbb, és persze gyorsabb. Nincs dugó, idegeskedés, stb. Gondoltam én. Persze csak gondoltam. Általában úgy szoktam a dolgot intézni, hogy autóval átmegyek Bicskére és onnan vonattal, Budapestre. Addig rendben is volt, hogy felkeltem, és persze rögtön láttam, hogy esik a hó. Mit esik, szakad. Biztos voltam benne, hogy ez nem lesz egyszerű annyira, mint én gondoltam. Az út kúrvára csúszott. Bicskénél, egy hatalmas kukás autó éppen az árokban landolt. Szóval odaértem az állomásra és vártam. Pontosabban vártunk, mert a párommal ketten voltunk. És ekkor megszólalt a hangos bemondó. A mondanivaló lényege az volt, hogy a vonat 40 percet késik. Szidtam is a MÁV-ot rendesen. Ahogy kell. Egyszerűen nem értem, hogy ha leesik egy kis hó, hogy a francba nem lehet megoldani, hogy pontosan közlekedjenek a vonatok. Nem is volt túlságosan hideg. Csak esett a hó. Nem értem!!!

  Néha nagyon mérges vagyok a közlekedési vállalatok miatt. A múltkor is sztrájkoltak a BKV-sok. Hát mit mondjak, egy buszvezető a hírekben mondta, hogy neki a hírekkel ellentétben nem 200 000 Ft, a fizetése, hanem 150 000 Ft. Azt hittem az agyam eldobom. És ezért panaszkodik, és sztrájkol. Ismerek olyan embert, aki három műszakban dolgozik, és kb. 100 000 Ft-ot visz haza.

 

Mi szívjuk a fogunkat, mert nem tudunk utazni. Ez van. Mindegy nem elégedetlenkedek, mert lehetne rosszabb is a helyzet. Én egyébként nem szoktam politikával foglalkozni. Engem nem is igazán érdekel a politika. Nagyon sokan szidják a rendszert, és lehet, hogy igazuk van. Én egyet tudok. Az embereknek megvan az a jó tulajdonságuk, hogy másokat hibáztatnak a saját sikertelenségükért. Azt mindig könnyebb mondani, hogy ez, vagy az, ezek, vagy azok hibásak azért, hogy valakinek nem sikerül valami.

  Pedig nekem az a tapasztalatom, hogy mindenki a saját gondolatai és tettei miatt van ott és tart ott ahol tart. Csak hát ezzel szembenézni gondolom nehéz. Nehéz felvállalni azt, hogy mi vagyunk felelősek a saját életünkért.

  Na, befejezem a moralizálást.

 

Képzeljétek el, ma hívtak egy ügynökségtől, hogy menjek válogatásra, mert kiválasztottak fénykép alapján egy fotózásra. Valamilyen sportolót kell megszemélyesíteni. Valami pankrátor félét. Valószínű, hogy elmegyek, mert a pénz nem jönne rosszul. Bár eddig csak reklámfilmekben szerepeltem, egy fotózás is érdekes lehet.

 

Folytatom a bejegyzést, mert tegnap este abbahagytam. Szóval két dolog történt. Az egyik a reklám film a Ghost Recon. Említettem nektek a múltkor. Ma reggel felhívtak, hogy megkaptam a szerepet és ma menjek ruhapróbára. De van egy kis változás. Mégpedig az, hogy egyharmad pénzt akarnak adni, és olyan érzésem van, mintha statisztaszerepet akarnának adni. Azért, már néhány filmben szerepeltem, és nem statiszta vagyok. Ebből nem engedek. Hiszen színész vagyok. Egy kicsit ideges is lettem. Utálom, ha megegyezünk valamiben és utána változtatnak.

  A mások probléma, az hogy mondtak egy időpontot. Én úgy szerveztem, hogy akkor szabad legyek. Erre kitalálják, hogy még sem a megbeszélt időpont, hanem egy másik, ami éppen akkor van, amikor nekem a Főiskolán három vizsgám van. Mit ne mondjak, kurva ideges lettem. Le is mondtam az egészet. Most hogy írom a blogot, érzem, hogy felmegy az agyvizem. Nagyon mérges vagyok. Egy kicsit olyan, mintha hülyére vennének. Felhívtam őket és mondtam, hogy találjanak, valaki mást, aki statisztaként rohangál az utolsó sorban. Úgy, hogy ennyi lett az új reklám filmforgatásból.

 

Most tényleg gondoljatok bele. A Halo 3 reklám világhírű. Erre bele akarnak tenni egy olyan reklámban, amiben nem is látszom. Két napig forgatnék annyi pénzért, amit egy statiszta kap. Hát nekem ez nem éri meg, főleg úgy, hogy a Főiskolán vizsgáznom kell. Nem is idegesítem magam tovább.

 

Voltam a fotózás catingján is. Egy reklám cég valamiféle fotó sorozatot akar csinálni, és erre keresnek egy harcos formát. Egy olyan embert, aki el tud játszani a képeken egy pankrátort. Na, ez nekem való szerep.

  Elmentem a megadott címre és helyre, pontban a megadott időben. Már volt ott néhány hasonló arc, mint én. Bementem az irodába és ott ült kb. 10 ember. Reklámszakemberek, cégvezetők, és ki tudja még ki volt ott. Le kellett vetkőznöm fél meszetlenre és miközben fényképeztek, nagyon agresszív arcot kellett vágnom. Úgy kellett viselkednem, mintha harcba készülnék egy pankrátor meccsen. Ez nem okozott problémát úgy, hogy szerintem meg voltak elégedve. Hát ennyi. Majd meglátjuk, mi az eredmény.

 

Lassan befejezem, és hamarosan jelentkezem.

 

Feltettem egy videót, focisták műeséséről. Szerintem nagyon jó.

 

Sziasztok.

  

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr601686561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása