Egy Harcos naplója

A GYŐZTESEK SOHA SEM ADJÁK FEL! AKIK FELADJÁK SOHASEM GYŐZNEK!

Új év, új remény!

2014. január 09. 21:05 - Warrior

Sziasztok!

Elég régen írtam, ezt bevallom. De most, hogy itt van az új év úgy gondolom, hogy kell szót ejtenem az új reményekről is. Mert minden következő másodper, perc, nap, hét, hónap, év hozhat új, jobb dolgokat az életünkben. Én minden év végén karácsonyra kérek és kapok egy jövő évi naptárt. Abba minden December végén, vagy Január elején beleírom a következő év céljait. Azt amit kitűzök magam elé. És ezt mindennap megnézem. Azért, hogy az agyam állandóan rá fókuszáljon! Hogy állandóan tudjam merre kell mennem. A tavalyi naptáramban benne vannak a 2013-as céljaim. Konkrétan 5 filmet írtam le, amiben szerepelni, játszani akartam. És lássatok csodát, mind az öt filmben szerepet kaptam! Úgy, hogy lőtte semmi jele nem volt annak, hogy bekerülök. De mégis összejött!

A filmek:

Pajer Róbert - Sötét krónikák

Árpa Attila - Argo 2.

Rudolf Péter - Kossuth kifli

Török Ferenc - Senki szigete

Géczy Dávid -Életművész

Persze azt nem mondom, hogy semmit sem tettem érte. Ez nem igaz! Állandóan hívtam a rendezőket, a producereket, a csating ügynökségeket stb. Szóval küzdöttem rendesen! és sikerült! Az életművész már lement a TV1-en a többi 2014-ben lesz a mozikban. 

És az új 2014-es évben is kitűztem film szerepeket magamnak. Ezek címeit még nem írom le, de van közötte két nagy mozi film, egy saját mozi film és egy saját tv sorozat. Ezeket akarom elérni a filmezés terén. Persze vannak más céljaim is. Például szeretnék legalább három nagy versenyen elindulni és nyerni. Folytatni akarom a Fő iskolát és le akarok vizsgázni Kempoból a 7. Danra. Ezeket mindenképpen elérem! És van olyan, hogy kisebb célok is alakulnak év közben. Szóval tervezek és tervezek! Kitűzöm a célt és, ha nem érem el, (olyan még nem volt), akkor addig küzdök, amíg nem sikerül. 

Rájöttem arra, hogy nem biztos, hogy az első nekifutásom a jó. Lehet, hogy másképpen kell hozzá állnom a megvalósításhoz. Nem biztos, hogy az első út a jó, lehet, hogy a sokadik! Ezt meg kell találnom! Így tudom, hogy nincs olyan, hogy nem sikerül, csak olyan van, hogy még keresnem kell az utat! És, mint tudjuk, aki keres az talál! MINDIG!

Mindig arra gondolok, hogy már elnézést a közönséges kifejezésért, 300 millió spermából az első lettem! Akkor nem lehetek akárki! Akkor valamit tudhatok! Nem? :) Én mindenhez így állok! Higgyétek el, csakis az ember számít! Én is és ti csakis a saját küzdelmeink árán érhetünk el sikereket! Nincs rövid út! Nincs kiskapu! Minden tettünkért fizetünk! Jól is rosszul is! 

Én mindig próbálok tanulni a hibáimból! Ez általában elsőre nem sikerül! A sokadikból azért már tanulok! Korrigálok és igyekszem nem elkövetni ugyanazt a hibát! 

Egyet megtanultam és ez az egyik kedvenc mondásom is!

AHOL, VAN AKARAT, OTT VAN ÚT ÚT IS!

Úgy, hogy csapjatok bele az Új évbe új reményekkel!

Sziasztok!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr615749484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása