Hello Harcos jelöltek.
Hogy s mint? Én jól vagyok, bár még mindig gondolkodom azon, hogyan indítsak be egy vállalkozást. Mert tudjátok semmi kedvem, az életem hátralévő részében szűkölködni.
Amikor egyszer kint voltam az USA-ban egy világversenyen, akkor az ottani egyik edző mondta, hogy maradjak kint versenyezni. Persze én nemet mondtam. Lehet, hogy ez hiba volt. Megmondom őszintén, nem éreztem olyan jól magamat, hogy boldogan ott maradjak. Mindenki azt gondolja, hogy milyen fantasztikus ott kint. De mindenkit megnyugtatok, hogy nem olyan, mint a filmekben.
Ausztráliában is voltam. Az is más világ. Ott is versenyen voltam kétszer is. Elmesélek egy kalandot, ami ott történt velem. Az történt, hogy Sydneyben szálltam le a repülőről. Amikor az ember 36-órás repülő út után földet ér, mindent szeretne, csak azt nem, hogy még az útlevél ellenőrzésnél is tököljenek vele. Tudnotok kell, hogy Ausztráliában, szigorú szabályok vannak, hogy mit lehet bevinni, és mit nem .A kábítószer birtoklás főben járó bűn, mint mindenhol. Amikor kiszálltam a repülőből, akkor minden utasnak le kellett tennie maga elé a földre a táskáit, és mögé állni. Vagy 300 utas állt egymás mellett sorban, és mindegyik utas előtt egy vagy két táska. Én is ott álldogáltam, tudván, hogy semmit sem rejtegetek. Pontosabban a kinti barátomnak vittem, négy üveg szilva és barackpálinkát. Az álldogálás közepette megjelent pár határőr, és az egyik hozott magával egy kutyát. Én gondolom, hogy kábítószer kereső kutya volt. A kedves eb, végig futott a táskákon, a sor elejétől, kezdve, és lássatok csodát, amikor oda ért az enyémhez akkor szaglászva megállt. Én a sor közepén helyezkedtem el. Mondanom sem kell, hogy jobbról, és balról, 299 pár szem meredt rám. Én halkan mondtam a kutyának, hogy „Takarodj”, de hát hangosan nem mondhattam, mert gyanús lett volna. Nem mintha így nem lettem volna az.
A határőr mondta a kutyának, hogy menjen tovább. A kutya végig futott a többi táskán, és a határőr újra indította visszafelé, hogy még egyszer szaglássza végig a táskákat. A derék állat ismét megállt a táskámnál. Kurva ideges lettem. Azt hittem, hogy belerúgok egyet. Aztán ismét tovább ment. Szagolta a többi táskát. Persze másnál nem állt meg.
Jelt adtak, hogy mehetünk. Felvettem a táskámat és elindultam, az útlevél ellenőrzéshez. Azt hittem ennyi volt. De nem ennyi volt. Ahogy odalépte, a pulthoz, már jött is két határőr és mondták, hogy menjek velük. Elkísértek egy szobába. Mindenemet átvizsgálták és átkutatták. A seggembe nem néztek be. Gondolom ezt kérdeztétek volna. Komolyan. Megmondanám. Viszont le kellett vetkőznöm alsónadrágra. Volt rajtam egy bőr mellény. Az egyik felső zsebében,. Volt egy csomag óvszer. A határőr nő, mosolyogva bontotta ki, és tépte szét őket. Természetesen ellenőrizni „kellett”, hogy nem akarok –e valamit bennük csempészni. Majd szétbaszott az ideg. A pálinkát persze megtalálták. Nézegették, de nem szóltak semmit. A mai napig nem tudom, hogy mit érzett a kutya. Lehet, hogy a pálinkát? Fogalmam sincs.
Mindenesetre Világbajnok lettem.
Szóval voltam egy pár helyen. Azért itthon a legjobb. Ezt elhitetitek. Valahogy itthon kellene megcsinálni a szerencsénket. Tudom, hogy nehéz. Nem véletlenül mennek külföldre annyian. Itthon, nagyon nehéz a boldogulás. Talán egyszer jobb lesz. Az biztos, hogy itthon a jó embereket, jó sportolókat, és általában azokat, akik valamiben jók, nem igazán becsülik meg. Hogy miért azt nem tudom. Én csak a tapasztalataimat mondom. Amikor először lettem Világbajnok 1995-ben akkor egy cég szponzorált. Amikor másodszor akkor a barátaim adták össze a pénzt. Akkor kaptam a polgármesteri hivataltól 50 E Ft-ot. Nem panaszkodom, mert rendesek voltak. Álló fogadást csináltak, meg minden. De hát mindenki pénzből él.
Látjátok, kidobóként dolgozok hétvégeken, hogy több pénzt keressek. Hallgatom a sok részeg dumáját. Elmondom egy este 1000 szer, hogy nem lehet kivinni a poharat. Olyan sok füst van a discoba, hogy reggelre berekedek tőle.
Mindegy ez van. Én választottam. De egy mindig a fejemben van. HOGY LEGFONTOSABB AZ, HOGY EMBER MARADJAK. BECSÜLETES ÚRI EMBER. És az maradtam, még, ha néha sikerült is letérni az útról, mindig visszataláltam.
Hát ennyi mára, a lelki húrpengetésből. Hamarosan megint jelentkezem. Legközelebb el fogom mesélni, hogy hogyan engedtek be a pilóta fülkébe a repülőn, amikor Ausztráliából jöttem haza. Ez komoly. Most már lehetetlen lenne, de akkor, még nem voltak ekkora balhék. Azt el fogom mesélni.
Szaiasztok.
Ui: Az edzésen nem történt semmi rendkívüli. Jól ment.
