DÉL-KOREA ÚJRA TÖLTVE 2. RÉSZ
Szóval megérkeztem a második filmforgatásomra Söulba. Ilyenkor, amikor az ember megérkezik, nem tud azonnal átállni az ottani időzónára. Tudni kell, hogy 7 órával van előrébb az idő, mint nálunk Magyarországon. Amikor ott kezdődik az este, akkor itthon még nappal van! Ez azt jelenti, hogy amikor ott le kellene feküdni, akkor szinte biztos, hogy egyáltalán nem vagyunk álmosak! Így természetesen én sem voltam álmos az első éjszaka, dacára annak, hogy tíz órát repültem és ott azért sokat nem tudtam aludni.
Mit említettem, Söul belvárosában voltam elszállásolva, ez a hely sokkal forgalmasabb volt, és itt sokkal nagyobb nyüzsgés volt, mint az első utam alkalmával, amikor a külvárosban voltam elszállásolva, ahol csak nagy felhőkarcolók voltak. Mostan lakhelyemhez közel volt a város éjszakai életének központja. Kb. 10 perces sétával el lehetett jutni a Rodeo street nevű utcába, ahol rengeteg étterem, éjszakai klub volt. Na, gondoltam oda elmegyek. Annak rendje és módja szerint, az éjszaka közepén, útra keltem és nézelődtem. Meg akartam nézni, hogy milyenek a helyi diszkók. Egyet találtam és odamentem a bejárathoz. Egy fiatal 20 év körüli szemüveges srác volt a jegyszedő és a kidobó egyszemélyiben. Egy teljesen átlagos gimnazistaszerű fiatalember képzeljetek el. Az ott divatos gomba frizura, vékony alkat stb.
Megkérdeztem, hogy mennyi a belépő és ő borzalmas angolsággal közölte, hogy átszámítva 2500 Ft. Persze én mondtam neki, hogy csak be akarok nézni. Persze készségesen belement. Egy teljesen átlagos diszkóba jutottam. Kb. 150-en lehettek bent. Semmi zsúfoltság, szolid tánc. Csak ázsiaiak voltak bent. Igazán nem tetszett így hamarosan távoztam. Sétáltam tovább a Rodeon, és akkor megláttam egy másik sokat sejtető diszkót. Az volt ki írva, hogy HO BAR. Itt már kintről lehetett hallani, a zenét. Na, gondoltam bemegyek. Hatalmas sor a bejárat előtt, láthatóan csak akkor engedtek be valakit, ha valaki elment. A sor elejére mentem és vártam. Kinyílt az ajtó, kijött rajta két Koreai és elindultam befelé. Az ajtóban közvetlenül a baloldalon ált egy nagyon magas Koreai kidobó. Közölte velem, hogy nem mehetek be. Kérdeztem, hogy miért nem. Hebegett, habogott, hogy sokan vannak, zártkörű buli van stb. Mit tehettem, elmentem. De a vérem soha nem hagy nyugodni. Egyszerűen nem tudok veszíteni! Mindig is ilyen voltam! Jó vagy nem, a nemet soha nem tudtam elfogadni egész életemben. Ha valamit a fejembe veszek, azt végig viszem, és addig trükközök, keverek, kavarok, amíg nem sikerül. Ebben az esetben sétáltam egy kicsit, vettem néhány mély lélegzetet és visszamentem.
A HO BAR BEJÁRATA, AHOVÁ ELŐSZÖR NEM ENGEDTEK BE. DE BE MENTEM! :)
Megint a sor elejére mentem és vártam, hogy nyíljon az ajtó. Az ajtó kinyílt, a kidobó kinézett és meglátott. Azonnal kiküldött hozzám, egy fiatal srácot és becsukta az ajtót. A srác odajött és mondta, hogy nem mehetek be. Én ismét megkérdeztem, hogy miért nem? Persze jött a válasz, hogy sokan vannak, nincs hely, bla-bla-bla. Én pedig mondtam neki, hogy szeretnék bemenni. Gondoltam, hogy azon aggódnak, hogy balhét fogok csinálni és ezért nem akarnak be engedni. Mondtam nekik, hogy ha ez az aggodalmuk, akkor megnyugtatom őket, nem lesz balhé.
Nem tudom miért gondolták? Majd pont arra lett volna szükségem, hogy a filmforgatás előtt, összeütközésbe kerüljek a törvénnyel! Amúgy sem vagyok balhés ember, de hát ők ezt nem tudták. Miután a fiatal srácot megnyugtattam, azt mondta beszél a kidobóval. Bement és egy perc múlva visszajött! Mondta, hogy „ugye nem fogok berúgni és balhézni?” Ismét megnyugtattam, és mondtam neki, hogy egy korty alkoholt sem fogok inni! És akkor mondta, hogy mehetek. Bementem, és kezet fogtam az ajtóban álló kidobóval. Ekkor láttam, hogy az ember kb. 160 cm és egy sörös rekeszen áll, azét olyan magas. Ezen jót mulattam.
Na ebbe a diszkóban aztán volt hadd el, hadd. Itt is kizárólag ázsiai fiatalok voltak és szinte mindenhol, az asztalon tomboltak és táncoltak. Hatalmas volt a hangulat. Ahogy bementem, azonnal megörültek nekem. Ölelgettek, kezet fogtak velem. Körbe táncoltak. Nagyon meglepődtem. Egy kicsit maradtam, de aztán elindultam a szálloda felé, mert nem akartam reggelig ott lenni! Igazság szerint nem szórakozni akartam, csak megnézni, hogy milyen Söulban egy diszkó! A kidobó teljesen egyedül volt itt is. Ezen azért meglepődtem, de mondták utána az ismerőseim, hogy szinte soha nincs balhé a diszkókban. A kidobóval, nagy barátságban váltunk el. Mondta, hogy bármikor mehetek újra!
Így alakult az első diszkós kalandom Dél-Koreában.
Folyt.köv.
