Egy Harcos naplója

A GYŐZTESEK SOHA SEM ADJÁK FEL! AKIK FELADJÁK SOHASEM GYŐZNEK!

Változások!

2011. november 17. 21:23 - Warrior

Sziasztok! 

Megint írok. Eltelt néhány nap, amióta utoljára jelentkeztem. Valahogy mindig elhatározom, hogy írok, de aztán vagy nincs időm, vagy nagyon fáradt vagyok. Most is éjjel van. Ilyenkor jutottam el oda, hogy írjak.Néha azon veszem észre magam, hogy nagyon nagy változások vannak az életemben. Ez persze mindenkinek van az életében. Sokszor jutunk el oda, hogy egy szakasz az életünkből lezárul, és egy másik elkezdődik.Azzal kezdődött, hogy megszületett a kisfiam. Ez már önmagában is elég nagy változás. Még most is egy kicsit hihetetlen, pedig már 3 hónapos kis drágaság.

Aztán megszűnt az a munka, amivel eddig foglalkoztam. A diszkóban továbbra is dolgozom, de más megélhetés után is néznem kell. Váltanom kell, és most ezen vagyok. Keresem a lehetőségeket, és ha nem találok, akkor majd csinálok. Nem aggódom, mert bízom magamban és a képességeimben. Valószínűleg a filmezésre is jobban rá fogok menni. Bár eddig is hajtottam, ezután még intenzívebben fogom a film szerepeket keresni. Nemrég szerepeltem egy zenekar videó kippjében és hétvégén fogok egy nagyobb filmben fő szerepet játszani. Aztán ott van a jóban, rosszban című tv 2 produkció, amibe megint hívtak. Valószínűleg jövő héten lesz a forgatás.

Szóval mindig akad egy film és bízom benne, hogy majd jön az igazi főszerep.De más dolgokkal is szeretnék foglalkozni. Annyi mindent lehet csinálni az életben és kell is. Mostanában nagyon rá álltam az angol tanulásra. A fő ok, hogy külföldi filmekben is akarok szerepelni és ez feltétele annak. Ott szóban sem állnak az emberrel, ha nem beszéli az angolt. Ha pedig Amerikai filmről van szó, akkor kötelező az Amerikai akcentus. Különben csak Kelet Európai bűnözőt lehet játszani! J

Persze nekem nem lenne rossz, ha azt játszhatnék egy Amerikai filmben. Említettem, hogy fogok szerepelni hamarosan egy diploma filmben. Annak a rendezője ismer egy Amerikai producert. Azt, aki a Sírhant műveket csinálta. Neki oda adja a bemutatkozó DVD-met, amin az eddigi filmjeimből állítottam össze egy trailert. Sose lehet tudni, nem igaz?Egyszer csak beérik a sok küzdelem. Nem lehet egyből felugrani a „hegyre”, oda fel kell mászni!

Nagyon szeretnék a Jiu-Jitsu EB-n is indulni és végre megnyerni. Persze nem olyan könnyű a család mellett edzeni, de azért ügyes szervezéssel megoldom. Minden más, mint azelőtt, de ez nem baj. Új helyzet van és ez új képességeket fejleszt ki. 

Hát most egyelőre ennyi. 

Hamarosan jelentkezem! 

Sziasztok.

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr993390915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása