Egy Harcos naplója

A GYŐZTESEK SOHA SEM ADJÁK FEL! AKIK FELADJÁK SOHASEM GYŐZNEK!

A hosszú élet titka-Vicces videó idősekről

2010. január 11. 23:19 - Warrior

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Éppen elfoglalok egy tankot.

 

Sziasztok.

 

Megint leültem a gép elé, bár néha a sok monitornézéstől káprázik a szemem. Lehet, hogy vissza kellene fognom a sok gépezést. Bár, ha jól belegondolok, túl sokat nem gépezek. Azt elhatároztam, hogy beállítom az órámat, és amikor jelez, akkor szünetet tartok. Ez biztos beválik. Muszáj a szemet pihentetni.

  Ma kivételesen nem edzettem, mert temetésen voltam. Talán ezért is más hangnemű egy kicsit a bejegyzés.

 A párom nagymamája sajnos meghalt. Nagyon aranyos néni volt, és a végén betegeskedett, de szép élete volt szerintem, főleg idősebb korában. Szerették a gyerekei és az unokái is, sőt az ük unokái is.

Ilyenkor mindig elgondolkodom az életen, az öregségen, és azon, hogy talán az egyáltalán nem baj, ha valaki megöregszik. Akkor is van élet és talán fantasztikus is lehet az az élet.

Azon én is szoktam gondolkodni, hogy mi lesz, majd ha én megöregszek. Szeretnék megöregedni egészségben, és gazdagságban. Szerintem az nagyon fontos, hogy az ember öreg korában szépen és békében, nyugodt körülmények között éljen. Jó lenne, ha ez nagyon sok embernek adatna meg. Mikor kint voltam legutóbb Portugáliában, az EB-n, akkor ott láttam, hogy idősebb emberek is, hogyan sportolnak, és versenyeznek ji-jitsut is. Hihetetlen. Szerintem mindenki annyi idős amennyinek érzi magát, és lehet, hogy ez közhelyesnek tűnik, de véleményem az, hogy ez igaz.

 

 

Ott van például Okinawa szigete. Ott él a világon a legtöbb 100 év fölötti ember. És több hely is van a világon ahol tovább élnek az emberek, mint a nyugati civilizációkban.

Egyes kutatások szerint a világon a legidősebb átlagéletkorú nők Norvégiában találhatók, a legöregebb átlagéletkorú férfiak pedig Svédországban.

Több felmérés született már arról is, hogy hol élnek a világ legöregebb emberei. Itt megoszlanak a vélemények, mert Új-Zéland és Japán vetekszik egymással.
De ha megnézzük az érem másik oldalát is, vagyis, hogy hol élnek legkevesebb ideig az emberek, akkor az afrikai országokat kell említeni, ami összefügg természetesen a rossz életkörülményekkel és az alacsony életszínvonallal.

 

A kutatók, amikor a Föld leghosszabb életű népcsoportjait vizsgálták, csak egy közös jellemvonásra bukkantak, és ez az ivóvíz volt. A népcsoportok jelentős eltéréseket mutattak a táplálékuk fajtáját illetően, de az ivóvíz minden esetben magas ásványianyag-tartalmú volt.
Ezen népek szinte mindegyike magas hegyek között él, ahol a "hegyek tejét" vagyis az olvadó gleccserek vizét isszák. Ezek a magas hegyekből lezúduló gleccserpatakok szinte fehérek a kőzetekből kimosott ásványi anyagoktól.
Tovább vizsgálva a népcsoportokat kiderült azonban, hogy hosszú életű emberek ugyanúgy fellelhetők a hideg éghajlatú területeken, mint a melegeken, s a hegyvidékeken éppúgy, mint a síkságokon.
A napjainkra összegyűlt adatokat kielemezve a kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a magas korú emberek egészségi állapotának számos mutatója a náluk húsz-harminc évvel fiatalabbakra jellemző.

 

A világ bizonyos részein élnek olyan népcsoportok, amelyek élettartama általában hosszabb az átlagosnál: több ilyen népcsoportot emlegetnek, amelyek közül az egyik az Andokban (Ecuador - Vilcabamba falu), a másik a kaukázusi Abházia és Oszétia vidékén, a harmadik Kasmír pakisztáni felében lévő Hunza-völgy vidékén található. De élnek 100 évesnél idősebb emberek a Japánhoz tartozó Okinawa-szigeten is, mint azt az elején említettem. 
 

 

Már régóta a figyelem középpontjába került a hosszú élet szempontjából jelentős Okinawa-népcsoport, amelyet több orvos is kutatott. Megfigyelték, hogy Okinawa-szigetén nagy számban találhatók száz éves és idősebb, jó kondícióban lévő, aktív emberek. Arra is "fény derült", hogy a szigetlakók naponta az átlagosnál kevesebb kalóriát visznek be a szervezetükbe.
Náluk a születéskor várható élettartam 100 év fölött van, így érthető, hogy Okinawán a legmagasabb a világon a 100 év felettiek aránya. Mi lehet az okinawaiak titka?
Az okinawai szigetcsoportot korallzátonyok alkotják, a szigetek anyagának alapja összetöredezett és fosszilizált korall. Ezt az "életelixírt" adták az állataiknak, aminek az lett a következménye, hogy a tyúkok lényegesen több tojást tojtak, a teheneknek pedig megnőtt a tejhozamuk. Így termőföldjeiket is ellátták fosszilizált korallal, és saját maguk is elkezdték enni a korallhomokot.

 

Részletes vizsgálatok kimutatták, hogy az okinawai korallpor 73-féle ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaz. A Földön fellelhető természetes anyagok egyike sem tartalmaz ilyen sokféle elemet ilyen mennyiségben, ráadásul a szerkezete olyan kedvező, hogy a gyomorba kerülve azonnal ionizálódik, és rövid időn belül felszívódik. A korallport használják csontritkulásban szenvedő betegek, valamint magas vérnyomásban szenvedők is. A korallpor magas kalcium és magnéziumion-tartalmának köszönhetően erősen lúgosító hatású, tartós adagolásával a testfolyadékok elsavasodott állapota visszafordítható, és jelentősen növeli a szervezet oxigéntartalmát és anyagcseréjét.

 

A Himalája távoli hegyeiben, Nyugat-Pakisztán, India és Kína között van egy kicsiny királyság, melyet Hunzának hívnak. A hunzáknál ismeretlen a tumoros betegség, és a magas vérnyomás. Átlagéletkoruk 100 év körül van. Több ezer éves földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően a hunzák egészséges és természetes életszokásokat követnek.
A hunzák a zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket, főzés nélkül fogyasztják, sok tejet és tejtermékeket fogyasztanak, húst pedig csak igen ritkán esznek. Csak csekély mennyiségben használnak hántolt (fehér) rizst, cukrot és sót, a szintetikus táplálékok pedig teljességgel hiányoznak az étlapjukról. A hunzák sok hajdinát, kölest, lucernát és olyan gabonaféléket fogyasztanak, amelyek B17-vitaminban rendkívül gazdagok, akárcsak a sárgabarack magja. Az általuk naponta elfogyasztott ásványi anyag mennyisége a többszöröse annak, amit a nyugati civilizációkban javasolnak az orvosok.
A hunzák egy évezredek ó elzárt magashegyi völgyben élnek, minden kincsük a sárgabarackfáik, amelyet szent növényként tisztelnek.

A sárgabarackot a napon szárítják meg, és igen bőséges mennyiségben fogyasztják. A gyümölcs minden részét felhasználják, így nemcsak a húsát, hanem a magját is. A gyümölcs magját porrá őrlik, sűrű olajat préselnek belőle, és ezt hasznosítják sütésre, valamint világításra is. Nyáron frissen fogyasztják a gyümölcsöt, a hosszú téli hónapokban pedig a kiszárított változatát.
A sárgabarack a hunzák számára olyan alapvetőbb élelmiszerforrás, mint nálunk a kenyér vagy a burgonya. A nők átlag 15 -20 évvel néznek ki fiatalabbnak koruknál, a férfiak pedig idősebb koruk ellenére is hosszú ideig megtartják nemzőképességüket.
A külvilágból odalátogató orvos-csoportok keresik az okát, hogy ennél a népcsoportnál miért nem találnak rákos eseteket. A kutatók rájöttek, hogy a hagyományos hunza étrend az átlagos amerikai étrendnél mintegy kétszázszor több nitrilozidot (B17-vitamin) tartalmaz.

 

Hát ennyi erről a dologról. Most egy kicsit többet írtam, mint szoktam, de gondoltam hasznos, ha leírom azokat a dolgokat, amiket találtam erről a témáról. Mint aktív sportolónak, és mint edzőnek, úgy érzem feladatom, hogy megosszak veletek, minden hasznos információt arról, hogyan élhettek egészségesebben.

 

Lassan befejezem, és felrakok nektek egy videót, amin idősebb emberek vicces felvételei vannak.

Nézzétek.

 

Sziasztok. 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr751665200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása