Egy Harcos naplója

A GYŐZTESEK SOHA SEM ADJÁK FEL! AKIK FELADJÁK SOHASEM GYŐZNEK!

Az Isteni műszak!

2012. október 23. 10:10 - Warrior

Sziasztok!

Hogy mire utal a cím? Biztos elgondolkodtok rajta. Nem más, mint egy film címe. Ugyanakkor több értelműnek szánom a címet. Az Isteni megjegyzést arra is szokták mondani, amikor valami nagyon jó, szinte fantasztikusan jó! Nos a bejegyzésem címe a film forgatási munkálataira is utal. Mert nagyon jó volt részt venni rajta. Az Isteni műszak című film véleményem szerint szenzációs Magyar film lesz. Jövő ilyenkor már valószínű, hogy ti is láthatjátok a mozikban. Részletek nem mondok róla. Azt majd a moziban megtudjátok. Amúgy sem vagyok kritikus, és a nagyobbat fog szólni, ha a moziban tudjátok meg a lényeget.  Mivel nagyon sok filmben szerepeltem és nagyon sok forgatókönyvet olvastam, illetve írtam is, elmondhatom, hogy ösztönösen ráérzek, hogy melyik könyvből, történetből lesz jó film. Az Isteni műszak című film tarolni fog a mozikban. Igaz siker lesz. Ezt elhihetitek. Ez ügyben soha nem tévedek.

Most szeretnék visszatérni a forgatásra. Két napot forgattam a filmben. A szerepemről annyit elárulhatok és bizonyára a képeket is láttátok a Facebookos oldalamon, egy nem túl szimpatikus, "rossz" fiút játszom. Szóval a két nap alatt, amit a forgatáson töltöttem, rendkívül nagy profizmust és szakértelmet tapasztaltam. A film rendezője Bodzsár Márk, aki elsőfilmes rendezőként fog debütálni az egész estét mozi filmjével, igazi profi. Tudja mit akar, a fejében megvan a kész film és olyan szakértelemmel instruálja a színészeit, hogy néha az volt az érzésem, hogy Hollywoodból ruccant át a jó öreg kontinensre, hogy megcsinálja a 100. filmjét. És ezt komolyan mondom. Márk szívesen fogad egy-egy ötletet és profin ülteti át a filmbe.

Nagyon sok kiváló szakember van körülötte, akik között találnunk fiatal filmest és a szakma nagy öregjeit is. Kivétel nélkül mindenki teljes oda adással, dolgozott a filmen. Márk a rendező a legapróbb részletre is oda figyelt a felvételek előtt. Egy filmen minden számít és semmi sem véletlen. És itt semmit sem bíztak a véletlenre. Sajnos mindenkinek nem tudom a nevét, de nagyon tetszett az első asszisztens Bagota Béla munkája. Határozottan, de nem bántóan és Márk elképzelését maximálisan tiszteletben tartva végezte a feladatát. De mindenkit kiemelhetnék. Minden és mindenki ott van, ahol kell. A színész kollégáim szenzációsan játszottak. Öröm volt velük a kamera előtt játszani. A filmben nem kevés lövés és robbanás történik. A pirotechnikai szakemberek, nagy oda adással és a biztonságot maximálisan szem előtt tartva végezték a feladatukat. Az étel kiszolgálás tökéletes volt. Nem volt olyan, hogy éhes vagy szomjas lettem volna. Az öltöztetők a sminkesek a szakma mesteri voltak.

Ezeket a dolgokat, nem azért írom le, mert bárki, megkért volna, hogy írjak egy pozitív beharangozót. Rendelésre amúgy sem tennék ilyet. Egyszerűen hazaértem a forgatásról és kikívánkozott belőlem ez az írás. Vége volt a forgatási napomnak és éppen öltöztem át, amikor jött az egyik asszisztens és megkért, hogy ha átöltöztem, akkor szeretné a rendező, ha odamennénk még egyszer hozzájuk. Fogalma sem volt, hogy mit akarhat. Átöltöztem és utcai ruhába a helyszínre mentünk két másik színész kollégámmal. A Márk megköszönte a munkánkat és az egész stáb megtapsolt bennünket. Tudjátok milyen jó érzés volt? Ilyen nem történt még velem film forgatáson. Eddig minden film szereplésem végén megköszönték a munkámat, de még soha nem tapsoltak meg. Pedig mint tudjuk a színészt a taps élteti. És ezen a forgatáson nagy tapsot kaptunk.

Biztos ismeritek az érzést, amikor valami olyat csinálsz, amit feltétel nélkül szeretsz csinálni. Amit, ha éjjel nappal csinálnál, akkor sem unnál meg. Amit minden pillanatban vársz, hogy csinálhass és feltölt minden azzal kapcsolatos feladat. Nos nekem a filmszereplés a filmkészítés ilyen. És az Isteni műszak forgatásán ezt hatványozottan éreztem. A forgatás minden pillanatát élveztem és nagyon várom a végeredményt. Véleményem szerint Bodzsár Márkról még nagyon sokat fogunk hallani. Én szívből kívánom neki, hogy még nagyon sok ilyen jó filmet készítsen. És én nagyon szeretnék az elkövetkező nagyszerű filmjeiben, nagyszerű színészi alakítást nyújtani.

Mert az Isteni műszak című film forgatásán Istenien éreztem magam!

Sziasztok.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr514857698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása