Sziasztok!
Szóval mint írtam 48 órával később egy Dél-Koreába tartó gépen ültem. A gépre Prágába szálltam fel, onnan van ugyanis közvetlen járat Dél-Koreába, Söulba! Kb. 10 órás a repülő út. Aki már utazott hosszabb utat repülőn, az tudja, hogy milyen az. Én már voltam két alkalommal Ausztráliába és oda 24 óra a repülő út. Az persze elég régen volt, de azért még emlékeztem annyira rá, hogy tudjam mire számítsak. A kiszolgálás tökéletes volt. Két fő étkezés, és előtte, utána, közben apró rágcsálni valót osztottak. Ital is volt bőven. Én nagyon rákaptam a szlovák alma lére. Valamiért nagyon megfogott az íze. Mintha igazi, azonnal kifacsart alma levet ittam volna. Így ha lehetőség volt, mindig azt kértem a repülőn. Ami még nagyon ízlett, a gépen kapott banásos-csokis műzli szelet. Az is valami fantasztikus ízű!.
Unalom űzésnek pedig ott volt a film nézés. Az előttem lévő ülés támlájában volt beépítve a képernyő. Hozzá távirányító. Választani lehetett mindenféle rádió adás között, rengeteg dokumentum film, ismeretterjesztő film, klasszikus régi film és vadonatúj Hollywoodi film között. Én az oda úton és a vissza úton is három filmet néztem meg az új filmek közül. A filmek kizárólag angol nyelven és Koreai felirattal voltak nézhetőek. Értelem szerűen a Koreai feliratot mellőztem. :) Persze azért a film nézés és az alvás közti időben szükségét éreztem annak, hogy egy kicsit sétáljak az ülések között. Némi vért pumpálva az alsó végtagjaimba. Oda úton egy Pakisztáni fiatal ember ült mellettem. Mindenki egy kicsit elgondolkodik, amikor egy Pakisztáni férfi ül le mellé a repülőn. Én is így voltam ezzel, de gyorsan elhessegettem magamtól a borús gondolatokat, felidézve a szigorú reptéri biztonsági ellenőrzést. A férfi borzalmas kiejtéssel beszélte az angolt. Elmondása szerint Dél-Koreában tanult valamilyen egyetemen. Úgy, hogy gond nem volt vele.
Szóval kb. 10 órás repülés után leszállt a gépem a Söuli reptéren. Nem tudtam, hogy mire számítsak a reptéri belépésnél. Nem voltam még azon a vidéken. Egyedül egy Ázsiai országban, fogalmam sem volt, hogyan fogadnak egy Európait. Kiszálltam a gépből és azonnal egy föld alatti Metro szerű szerelvényre kellet felszállni. Az vitt be a reptér területére. A végállomásnál kiszálltam és mentem az útlevél ellenőrzéshez. Beálltam egy sorba, de odajött hozzám egy Koreai biztonsági ember és mutatta, hogy egy másik sorba álljak, mert a külföldieknek abba a sorba kell állnia. Át ballagtam a jelzett sorba és vártam, hogy oda mehessek az ellenőrző pulthoz. Ti is biztos voltatok, már ilyen helyzetben. Ilyenkor mindig gondolkodom azon, hogy mi legjobb? Ha mosolygok, ha komoly, vagyok, ha barátságos, ha kimért? Melyik a legjobb? Azt megfigyeltem, a világon mindenhol a reptereken a biztonsági személyzet nem foglalkozik azzal, ha az ember próbál barátságos lenni. Én nagyon sokszor fülig érő szájjal léptem az ellenőrzéshez és csak hideg, komoly tekintet volt a válasz. Söulban is úgy döntöttem, hogy mosolyogni fogok. Én következtem a sorba és mosolyogva adtam oda az útlevelemet az egyenruhás tisztnek. Ő rezzenéstelen arccal, mutatta, hogy álljak a pulton lévő gép elé. A gépnek az volt a rendeltetése, hogy fényképet készítsen rólam és újj lenyomatot vegyenek. Ezt minden belépővel megcsinálták. Természetesen oda álltam a géphez és megtörtént az adataim rögzítése. Ezután bepecsételt az útlevelembe és beléphettem az országba.
Folyt. köv.
