Egy Harcos naplója

A GYŐZTESEK SOHA SEM ADJÁK FEL! AKIK FELADJÁK SOHASEM GYŐZNEK!

Film forgatás Dél-Koreában 3. rész

2014. április 11. 22:43 - Warrior

Sziasztok!

Szóval ott tartottam, hogy átmentem az útlevél ellenőrzésen és beléptem az országba. Elballagtam oda ahol a csomagomat felvehetem. Akik utaztak már repülőn azok, tudják, hogyan megy ez. Ki írják egy képernyőre, hogy melyik járat csomagjait hol lehet felvenni! Azt a csomagot, bőröndöt, amit nem vihettünk fel a repülőre, hanem alul a csomagtérben szállítják. Ezeket kipakolják és futó szalagra teszik, azon  jön. Az utasoknak pedig onnan kell kihalászni. Én is odamentem és kb. 5 perc múlva megérkezett a táskám. Két táskát vittem magammal. Az egyiket felvittem a repülőre, a másikat pedig a gép aljába  raktam. Abban voltak a ruháim.Magamhoz vettem és indultam a kijárathoz. Az ajtó kinyílt és néztem, hol látom a nevemet kiírva. Ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy hogyan néz ki, az aki elém jön. Ilyenkor az a szokás, hogy az aki várja a vendéget kiírja egy táblára, a vendég nevét, így az tudja, hogy ki várja őt. De nem volt ott senki. Sehol nem láttam a nevemet. Egy pillanatra át is futott az agyamon, hogy mit fogok csinálni, ha senki nem jön. Elterveztem, hogyan fogok 6 napig megélni, mert 6 nap múlva indult vissza a gépem. Tudtam, hogy addig kell kihúznom. Túl sok pénz nem volt nálam, de ha szükség lett volna rá egy automatából ki tudtam volna venni. Azért bíztam benne, hogy jönnek értem. Gondoltam telefonálok Jerrynek, hogy mi a helyzet. Megcsörgettem és felvette. Mondta, hogy rögtön ott vannak értem, de azt hitte, hogy a csomagfelvételem több ideig fog tartani. Mondtam neki, hogy semmi gond én ott várom.

Kb. 5 perc múlva meg is érkezett a fogadó bizottság. Három Koreai volt. Két Férfi és egy Nő. A hölgyet Annának hívták és adott egy névkártyát. Kiderült számomra, hogy ő a kinti színész ügynökség igazgatója. Jerry, akivel már beszéltem telefonon, volt az ügynökség Casting menaggere, a harmadik férfi pedig szintén a cég tulajdonosa volt. Megtörtént a kölcsönös bemutatkozás. Azonnal kivették a kezemből a táskákat, hogy majd ők viszik. Próbáltam tiltakozni, de hajthatatlanok voltak. Kérdezték, hogy éhes vagyok -e? Persze, hogy az voltam. Elmentünk ott a reptéren egy hagyományos Koreai étterembe. Persze fogalmam sem volt róla, hogy mit rendeljek így rájuk bíztam. Hoztak nekem egy tálba riszt, és valamilyen levest, amiben rengeteg zöldség volt és hús. Nagyon finom volt, de nagyon csípős. Ezt egyébként nagyon sokszor tapasztaltam. Nagyon szeretik a Koreaiak a csípős ételeket. És nem az enyhén csípőset, hanem igazi könnyfakasztó csípős ételeket. Szóval mire megettem a levest, folyt a könnyem is és az orrom is. De megmondom őszintén, ízlett az első találkozásom a Koreai konyhával.

Utána kimentünk az autóhoz. Egy gyönyörű BMV-vel jöttek értem. Mondták, hogy elmegyünk a szállásomra. Így elindultunk. Útközben beszélgettünk általános dolgokról. Filmekről, film szerepekről. Akkor még nem tudtam túl sokat a filmről, amiben szerepelni fogok. Ez amolyan általános ismerkedés volt. Nem sokkal később megérkeztünk a szálláshelyemre, ami egy nagyon új lakóparkban volt. Mindenhol ujonnan épült 30-40 emeletes épületek voltak. megálltunk az egyiknél. Kivettük a csomagomat és bementünk. A lépcsőház bejáratát kód nyitotta. Beszálltunk a liftbe és felmentünk a 28 emeletre. A lakás ajtaját is kód nyitotta. Egy hatalmas apartman lakást béreltek nekem. 3-4 szoba két fürdőszoba, hatalmas nappali, a legmodernebb konyha. A hűtőt telepakolták mindenféle étellel, és a lelkemre kötötték, hogy egyek bármit és ha valami kell azonnal hívjam őket. Mondták, hogy ma pihenjek nyugodtan és másnap jönnek értem. Akkor hozzák a szöveget amit a filmben mondanom kell és átbeszélünk mindent. Azzal magamra hagytak. Kinéztem a 28 emeletről és csodás kilátás tárult elém. Egy kicsit hihetetlen volt számomra, hogy kint vagyok Dél-Koreában és egy ottani akció filmben fogok szerepelni. Úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy ez nagyon nagy lépés a filmes karrierem szempontjából.Ez már egy nagy nemzetközi produkció. És komoly szöveges szerepem lesz benne. Hozzá segít a tervemhez, ami nemzetközi filmszínészi karrier! Jó érzés töltött el. Nagyon vártam a további fejleményeket. Fáradt voltam az utazás miatt és az idő eltolódás miatt is. Így pillanatok alatt álomba szenderültem.

Folyt.köv.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosnaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr286018221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása