Sziasztok!

Ismét a hagyományos módját választottam, hogy szóljak hozzátok. Egyébként úgy látom, ezt jobban szeretitek. Persze lehet, hogy csak én gondolom így. Néha könnyebb belemondani a kamerába a gondolataimat, mint gépelni a gép előtt. Persze ez az igazi blog bejegyzés.  Az emberek régen a naplójukba is kézzel írtak.

Az utóbbi egy napban eléggé beteg lettem. Egy nap alatt, olyan köhögés és orrfolyás lett úrrá rajtam, hogy az hihetetlen. tegnap még semmi bajom nem volt, ma pedig estére, köhögök és fújom az orrom. Hogy mi miatt arról fogalmam sincs. Általában nem szoktam beteg lenni. Jól bírom a gyűrődést.  Most valószínűleg valami féle vírus lehet a ludas. Ezt pedig nagyon nehéz elviselni egy olyan embernek, mint én, aki állandóan mozgásban van, edz és tevékenyen tölti a napjait.  Próbálom kiheverni a megfázást. Ma pedig akartam edzeni és edzést tartani. Edzeni nem tudok, edzést tartani, pedig lemegyek ugyan, de elmondom, hogy mit csináljanak a tanítványok és hazajövök. Pihenni! Holnap, azaz Szombaton a Főiskolára is be kellett volna mennem, de nem hiszem, hogy holnapra, annyira jól leszek, hogy elmenjek Egerbe. Mondjuk, általában gyorsan regnálódok, és hátha?!

Két nappal ezelőtt voltam egy forgatáson. Egy Youtubos Sztár Dr. Mogács videójába szerepeltem. Részleteket nem mesélek, mert hamarosan fent lesz a Youtubon és megmutatom nektek. De a forgatáson leöntöttek vízzel és lehet, hogy az sem tett jót. Persze lehet, hogy nem attól van a dolog. Hát ez van! Ha ennek kell lennie, akkor ennek kell lennie!

Csak előre nézek. A célok és a tervek felé, amit a fejembe vettem. Azon is sokat gondolkodok, hogy biztos baj az, hogy ritkán írok. Ezen túl kétnaponta fogok, ha csak keveset is, de akkor is. Lehet, hogy minden nap. Mert ti olvassátok, hűségesen én meg nem írok. és ez nem jó! Én is hűséges leszek hozzátok.

Egyelőre ennyi!

Vasárnap olvashatjátok az új bejegyzést!

Sziasztok!

DÉL-KORA ÚJRATÖLTVE 3. RÉSZ

Diszkós kalandom utáni nap pihenéssel tel. Bár nem igazán lehet pihenésről beszélni, hiszen aludni szinte lehetetlen, az átállás miatti problémák miatt! Az idő nagy részét a környék felfedezésével töltöttem! Nagy élmény egyedül felfedezni egy olyan várost, mint Söul. Ahol az elővárosokkal együtt közel 25 millió ember él. Kaptam egy angol nyelvű metró térképet! Söulban 19 metróvonal van! Első látásra elég nehéz a közlekedés, de aztán az ember ki ismeri magát, hamar és onnan kezdve séta galopp! Szerencsére a Koreai feliratok mellett, mindenhol vannak angol feliratok is. A menetjegyet előre kell kifizetni egy automatában. Az ember beírja, az állomás nevét, ameddig menni akar, a gép kiírja az összeget, bedobjuk a pénzt, a gép kiadja a jegyet, aztán lehet utazni! Gyakorlatilag ennyi! Ami érdekes volt számomra a metróban, hogy mint az alábbi videóban láthatjátok, a metró peronra nem lehet beesni! Nem magyarázom, mert a látvány önmagáért beszél.

Ezt megkérdeztem, hogy miért van? Azt mondták, hogy elég sokan beugrottak a metro elé, és ezzel védekeznek ez ellen! Elég körül tekintőek. Nagyon sokat csavarogtam. Elmentem a legrosszabb helyekre is! Én általában nem csak csillogást-villogást szoktam megtekinteni, hanem ellátogatok oda ahová a turisták, szinte soha nem szoktak ellátogatni! Elmentem egy piacszerű helyre. Igazi Ázsia piac volt. Itt láttam életemben először kutyahúst! Egy hűtőben volt. A hátsórésze volt benne. Ott létem alatt többször kérdezték, hogy akarok –e kutyahúst enni! Ezen mindig nagyon felháborodtam és közöltem, velük, hogy a kutya a barátom és az ember nem eszi meg a barátját! Szegény kutyát a hűtőben alább láthatjátok.

Nagyon sokat mentem éjszaka is az utcákon. Aludni nem tudtam, így szinte minden éjjel, este 22-órától, hajnal 3-ig sétálgattam, nézelődtem, ettem és csavarogtam. Külföldiekkel alig találkoztam. Mindenhol csak ázsiaiak. Megszámlálhatatlan mennyiségben. Hatalmas tömeg az utcán állandóan. Harmadnap mentünk az akció jelenetet gyakorolni. A filmben a sztori szerint, egy orosz maffia főnököt játszom, aki Dél-Koreába megy üzletelni. A film főszereplői Koreai színészek által játszott rendőrök. A stroy szerint éppen egy kikötőben üzletelek autókkal, amikor a rendőrök rajtunk ütnek. Itt kialakul egy kis küzdelem, mert természetesen nem akarom, hogy elkapjanak és megpróbálok elmenekülni, aztán természetesen elkapnak a rendőrök. Ezt a kis küzdelmet gyakoroltuk. Harmadnap elmentünk egy telepre! Itt rengeteg, iroda és hatalmas csarnok helyezkedett el. Ezen a telepen volt a filmesek egy legnagyobb gyakorló tornacsarnoka. Szinte, minden Koreai filmre itt készültek fel a kaszkadőrök és a színészek az akció jelenetekre. Mondanom sem kell, hogy minden megtalálható volt, a professzionális munkához.

Egyszer megmutatták, hogy mi az elképzelés és azután gyakoroltuk. Az unalomig! Újra és újra. Rám bízták, hogy hogyan csinálom. A gyakorlat vázát adták meg és mondták, hogy nyugodtan rakjak bele saját dolgokat is. Minél nagyobb legyen a repertoár, így a rendezőnek több lehetőségből lehet választani! Persze azonnal előjött, az improvizatív készségem és alkottam! Nagyon tetszettek az akció rendezőnek a megoldásaim! Több ötletemre mondták, hogy ezt benne hagyjuk! Ennek örültem, mert így valamit én is hozzá adhattam a filmhez! Nagyon nagy élmény volt dolgozni a Dél-Koreai akció rendezővel, Doo-hong Jung-val  aki a küzdelmi jelenetet állította össze a filmbe. Amikor ott voltam a csarnokban más filmekbe is gyakoroltak. Az egyik csapat egy szamurájos jelenetet gyakorolt, szamuráj kardokkal. Két tíz fős csapat ugrott egymásnak. A kiképzőjük, javított a mozdulatukon, aztán ismét kezdték elölről. Egy másik helyen autók közti küzdelmeket gyakoroltak.

Folyt. köv.

DÉL-KOREA ÚJRA TÖLTVE 2. RÉSZ

Szóval megérkeztem a második filmforgatásomra Söulba. Ilyenkor, amikor az ember megérkezik, nem tud azonnal átállni az ottani időzónára. Tudni kell, hogy 7 órával van előrébb az idő, mint nálunk Magyarországon. Amikor ott kezdődik az este, akkor itthon még nappal van! Ez azt jelenti, hogy amikor ott le kellene feküdni, akkor szinte biztos, hogy egyáltalán nem vagyunk álmosak! Így természetesen én sem voltam álmos az első éjszaka, dacára annak, hogy tíz órát repültem és ott azért sokat nem tudtam aludni.

Mit említettem, Söul belvárosában voltam elszállásolva, ez a hely sokkal forgalmasabb volt, és itt sokkal nagyobb nyüzsgés volt, mint az első utam alkalmával, amikor a külvárosban voltam elszállásolva, ahol csak nagy felhőkarcolók voltak. Mostan lakhelyemhez közel volt a város éjszakai életének központja. Kb. 10 perces sétával el lehetett jutni a Rodeo street nevű utcába, ahol rengeteg étterem, éjszakai klub volt. Na, gondoltam oda elmegyek. Annak rendje és módja szerint, az éjszaka közepén, útra keltem és nézelődtem. Meg akartam nézni, hogy milyenek a helyi diszkók. Egyet találtam és odamentem a bejárathoz. Egy fiatal 20 év körüli szemüveges srác volt a jegyszedő és a kidobó egyszemélyiben. Egy teljesen átlagos gimnazistaszerű fiatalember képzeljetek el. Az ott divatos gomba frizura, vékony alkat stb.

Megkérdeztem, hogy mennyi a belépő és ő borzalmas angolsággal közölte, hogy átszámítva 2500 Ft. Persze én mondtam neki, hogy csak be akarok nézni. Persze készségesen belement. Egy teljesen átlagos diszkóba jutottam. Kb. 150-en lehettek bent. Semmi zsúfoltság, szolid tánc. Csak ázsiaiak voltak bent. Igazán nem tetszett így hamarosan távoztam. Sétáltam tovább a Rodeon, és akkor megláttam egy másik sokat sejtető diszkót. Az volt ki írva, hogy HO BAR. Itt már kintről lehetett hallani, a zenét. Na, gondoltam bemegyek. Hatalmas sor a bejárat előtt, láthatóan csak akkor engedtek be valakit, ha valaki elment. A sor elejére mentem és vártam. Kinyílt az ajtó, kijött rajta két Koreai és elindultam befelé. Az ajtóban közvetlenül a baloldalon ált egy nagyon magas Koreai kidobó. Közölte velem, hogy nem mehetek be. Kérdeztem, hogy miért nem. Hebegett, habogott, hogy sokan vannak, zártkörű buli van stb. Mit tehettem, elmentem. De a vérem soha nem hagy nyugodni. Egyszerűen nem tudok veszíteni! Mindig is ilyen voltam! Jó vagy nem, a nemet soha nem tudtam elfogadni egész életemben. Ha valamit a fejembe veszek, azt végig viszem, és addig trükközök, keverek, kavarok, amíg nem sikerül. Ebben az esetben sétáltam egy kicsit, vettem néhány mély lélegzetet és visszamentem.

A HO BAR BEJÁRATA, AHOVÁ ELŐSZÖR NEM ENGEDTEK BE. DE BE MENTEM! :)

Megint a sor elejére mentem és vártam, hogy nyíljon az ajtó. Az ajtó kinyílt, a kidobó kinézett és meglátott. Azonnal kiküldött hozzám, egy fiatal srácot és becsukta az ajtót. A srác odajött és mondta, hogy nem mehetek be. Én ismét megkérdeztem, hogy miért nem? Persze jött a válasz, hogy sokan vannak, nincs hely, bla-bla-bla. Én pedig mondtam neki, hogy szeretnék bemenni. Gondoltam, hogy azon aggódnak, hogy balhét fogok csinálni és ezért nem akarnak be engedni. Mondtam nekik, hogy ha ez az aggodalmuk, akkor megnyugtatom őket, nem lesz balhé.

Nem tudom miért gondolták? Majd pont arra lett volna szükségem, hogy a filmforgatás előtt, összeütközésbe kerüljek a törvénnyel! Amúgy sem vagyok balhés ember, de hát ők ezt nem tudták. Miután a fiatal srácot megnyugtattam, azt mondta beszél a kidobóval. Bement és egy perc múlva visszajött! Mondta, hogy „ugye nem fogok berúgni és balhézni?” Ismét megnyugtattam, és mondtam neki, hogy egy korty alkoholt sem fogok inni! És akkor mondta, hogy mehetek. Bementem, és kezet fogtam az ajtóban álló kidobóval. Ekkor láttam, hogy az ember kb. 160 cm és egy sörös rekeszen áll, azét olyan magas. Ezen jót mulattam.

Na ebbe a diszkóban aztán volt hadd el, hadd. Itt is kizárólag ázsiai fiatalok voltak és szinte mindenhol, az asztalon tomboltak és táncoltak. Hatalmas volt a hangulat. Ahogy bementem, azonnal megörültek nekem. Ölelgettek, kezet fogtak velem. Körbe táncoltak. Nagyon meglepődtem. Egy kicsit maradtam, de aztán elindultam a szálloda felé, mert nem akartam reggelig ott lenni! Igazság szerint nem szórakozni akartam, csak megnézni, hogy milyen Söulban egy diszkó! A kidobó teljesen egyedül volt itt is. Ezen azért meglepődtem, de mondták utána az ismerőseim, hogy szinte soha nincs balhé a diszkókban. A kidobóval, nagy barátságban váltunk el. Mondta, hogy bármikor mehetek újra!

Így alakult az első diszkós kalandom Dél-Koreában.

Folyt.köv.

DÉL-KOREA – ÚJRATÖLTVE 1. RÉSZ

Sziasztok!

Mint ígértem, újra tájékoztatlak benneteket, a második Dél-Koreai utazásomról. Az első élménybeszámolóm igen nagy érdeklődésre tartott számot, ezért ismét itt vagyok a bejegyzéseimmel.

A második utazásom 5 héttel volt később, a haza utazásom után. Őszintén megmondom a második utazásra való készülés már nyögve nyelesebben ment. Két hét a családom, a kisfiam nélkül nem volt annyira könnyű. Először 6 napot voltam, most két hétre mentem. Tudtam, hogy hosszú idő lesz. Biztos van aki ezt könnyebben kezeli, de én nehezen viselem a család hiányát. Persze a szerződést aláírtam és így nem volt kétséges, hogy megyek. Meg persze a munka az munka. Feltett szándékom a nemzetközi filmes karrier és ezért hajlandó vagyok áldozatokat hozni.

Mikor eljött az idő, ismételten kimentem a repülőtérre a kis motyómmal. A gép 13.00-kor indult, és amikor kiértem a reptérre, valahogy sokkal hatalmasabb sort láttam, a becsekkolásnál, mint a múltkori utam alkalmával. Azonnal rossz érzés fogott el. Kiderült, hogy az orosz Aeroflot légitársaság, több jegyet adott el, mint ahány hely volt a gépen. Ez számomra teljesen érthetetlen volt. Hogy lehetséges ez? Nagyon sok kérdés merült fel bennem. Kik mehetnek és kik nem? Mi van, ha én nem mehetek? Stb. Amikor odaértem a pulthoz elmondtam, hogy engem filmforgatásra várnak Söulba és szigorú időrend szerint lesz a forgatás. Én nem késhetek, egy percet sem.

Persze mondták, hogy igyekeznek megoldást találni és helyet biztosítani nekem a gépen, de azért nem voltam annyira nyugodt. A pultos, hölgy többször beszélt telefonon a gép személyzetével, mígnem mondták, hogy van helyem! Na, ennek nagyon megörültem. Azért az nagyon kellemetlen lett volna, ha nem tudok időben kijutni! Átmentem a szigorú biztonsági ellenőrzésen és felültem a gépre. A múltkori utazásom alkalmával Prágában szálltam át a Dél-Koreába tartó gépre, ezúttal pedig Moszkvában történt ugyanez a dolog. Az út Moszkváig kb. 2 óra volt. Ott leszálltunk, és kb. 6 órát kellet várni, hogy induljon a következő gép Söulba.

Ilyenkor persze elég unalmas az időtöltés. Én olvastam, zenét hallgattam, nézelődtem, stb. Nagy nehezen eljött a beszállás ideje. Beszálltam a gépbe és akkor a pilóta mondta, hogy van egy kis gond. Ezért várakozunk. Hogy mi volt a probléma azt nem tudom, de kb. 1 órát vártunk még és utána indultunk el.

 A Caramell Pictures két vezetőjével vacsorázom.

A repülő út Söulba kb. 10-12 óra. Ezt most nagyon nehezen viseltem. Valahogy semmi nem volt jó. Kényelmetlen volt, aludni nem nagyon tudtam, szóval nem igazán élveztem. Nagyon hosszúnak tűnt a repülés. Ilyen 10 órás repülő út alkalmával kétszer adnak a repülőn meleg ételt. Egyszer miután felszálltunk, és egyszer leszállás előtt. Persze ne nagy adagokat képzeljetek el. Kis hús darab, kis rizs, kis süti. Csak, hogy neve legyen a „gyereknek”. Az ember nagyon várja az étkezést, mert egyrészt éhes, másészt azzal is megy az idő! Filmet néztem, sétálgattam az ülés sorok között, elmélkedtem a jövőn, a családon! Szóval nagy nehezen eltelt a közel 12 óra. Leszálltunk. Az ismerős procedúra következett. Útlevél ellenőrzés. Ezúttal nem vettek új lenyomatot, gondolom, azért mert a múltkor ez megtörtént. Beléptünk az országba. A repülőtéren már vártak a kinti színész ügynökség munkatársai. Azonnal elvittek bennünket enni. A múltkori utunk alkalmával, ugyanígy meghívtak enni, de akkor az ételválasztásnál mellé fogtam. Rájuk bíztam és valamiféle, iszonyatosan csípős, forró, furcsa levest kaptam. Most nem bíztam rájuk, hanem képről én kiválasztottam! Nem is bántam meg, mert elég jó választásnak bizonyult. Nagyon finom volt. Egy itthoni kínai kajához tudnám hasonlítani, de amikor ők kérdezték, hogy ízlik a Koreai konyha, akkor mondtam, hogy hasonló, mint a kínai. Na ez nem tetszett nekik. Étkezés után elvittek a szállodába.

A múltkori utam alkalmával, Sőul külvárosában béreltek nekem egy apartmant. Ezúttal a belvárosban egy szállodában kaptam szobát. Ez jobban tetszett, mert igazán a város közepén volt. Hatalmas nyüzsgéssel, látnivalóval és mindennel, amivel egy nagyváros jár. Így kezdődött az első napom a második Dél-Koreai forgatáson.

Folyt. köv.

Kedves Barátaim!

Nagyon jól esett, hogy olyan sokan kívántatok nekem Boldog Születésnapot! Jól esett, hogy gondoltatok rám és jól esett, hogy energiát fektettetek abba, hogy írjatok nekem pár sort! Nagyon jó tudni, hogy az embernek rengeteg olyan barátja van, akiket talán már el is felejtett, de ők nem felejtenek. Nagyon tanulságos számomra, hogy ennyien írtatok!

Igazság szerint az utóbbi időben nem ünnepeltem a születésnapomat. Különösebb morális és egyéb okai nem voltak, de valahogy 40 felett nem foglalkoztam vele annyira. És mégis ez volt a legszebb ünnep, hogy 292-en írtatok az idővonalamra jó kívánságokat! Mintha egy hatalmas születésnapi zsúrt tartottam volna. J

El fog jönni az idő, amikor személyesen is megvendégelek, közel 300-embert az egyik születésnapomon! Mert látom, hogy sok olyan barátom van, akikért ezt érdemes megtenni!

Nagyon köszönöm nektek!

Sziasztok!

Eljött a várva várt nap! Amikor is találkozunk a rendezővel. A meg beszélt időben jöttek értünk és elindultunk. A forgatás helyszíne kb. 150 km-re volt attól a helytől ahol laktunk, de még mindig Söul külvárosának számított. Autópályán haladtunk főleg. Természeten útközben az autóban még tanulgattam a szöveget. Biztos, ami biztos. 1 órai autózás után megérkeztünk. Egyenesen a forgatás helyszínére mentünk. Egy nagy emeletes épületben volt a forgatás. Ott voltak a helyszínek, az öltözők és minden ami a forgatáshoz tartozott. Amolyan főhadiszállás volt. Vendéglátóink kiszálltak az autóból és megkértek bennünket, hogy várjunk egy kicsit. Hamarosan kijött egy Koreai férfi. Beszéltek néhány szót, aztán kinyitották az autó ajtajait és kiszálltunk. Kölcsönös üdvözlés következett és udvarias bemutatkozás. Amolyan protokoll szerű. Én azt hittem, hogy a rendezővel találkoztunk, de kiderült, hogy a rendező asszisztensével volt az első találkozás. Utána bementünk együtt az épületbe és megkerestük az öltöző szobát. Ott már nagy sürgés-forgás volt. Aznap javában forgattak ás öltöztek a szereplők. Bemutattak a film főszereplőjének is, aki nagyon híres színésznek számít Dél-Koreában. Mosolyogva üdvözölt bennünket.

Ezután jött a ruha próba. Legalább 30 féle öltönyt kellett felpróbálnom. Megcsinálták a tetoválásokat is. Mert természetesen egy orosz maffiózónak kijár a remek tetoválás. A sminkesek olyan remek munkát végeztek, hogy csak ámultam bámultam. Mintha valóban igazi tetoválás került volna a nyakamra és a kézfejemre. És úgy csinálták meg, mintha nem is új, hanem régebbi tetkók lettek volna. Ezután jött a rendező. Ő  is megnézett bennünket és megtörtént a kölcsönös bemutatkozás. A rendező, nagyon kedves ember volt. Azonnal megkedveltem a közvetlenségét és emberi hozzá állását. Miután bemutatkoztunk megkért, hogy mondjam el a szövegemet Koreai nyelven. Én rögtön eleget tettem a kérésének. Nagyon tetszett neki ahogy mondtam, mert megdicsért. Persze akkor már két napja csak azt gyakoroltam. Megnézte a ruhánkat és nem volt elégedett az öltönyömmel. Kiadta az ukázt, hogy menjünk el, egy öltöny boltba és vegyünk egyet. Elbúcsúztunk, hogy holnap találkozunk a forgatáson és útközben a szállás felé, bementünk egy öltöny boltba. Ott néhány öltöny felpróbálás után, amit végig nézett az első asszisztens és a fő öltöztető, vettünk egyet.

Elfoglaltuk a szállásunkat. Egy panzió szerű szállodában kaptam egy szobát. Nagyon tetszett. Az ágyban volt egy melegítő, amit lehetett állítani. Egész éjjel melegítette a hátamat az ágy. Nagyon jó volt. Másnap reggel 8 órakor indultunk a forgatás helyszínére. Megérkezésünk után reggeli, aztán öltözés és jött a forgatás. A film történetéről egyelőre nem írok, majd ha  elkészül, mindenképpen szerzek egy példányt és közzé teszem. Én nagyon oda tettem magam és szerintem nagyon jól sikerült a színészi játék. A rendező nagyon meg volt velem elégedve.Mindenki felszabadult, amikor látták, hogy fegyelmezetten végzem a munkát. Amikor a rendező kért valamit, azt lefordították nekem és én úgy csináltam, ahogy ő kérte. Mondták többször is, hogy "Good job" (Szép munka) - szabad fordításban. Forgatás után kései ebéd és utána vissza indultunk az apartmanunkba. Ezután már mindenki sokkal felszabadultabb volt. Én is nagyon jól éreztem magam, mert éreztem, hogy kiválót sikerült alakítanom. Jól eső érzéssel szálltam fel két nap múlva a hazafelé tartó gépre.

Tudjátok, amikor az ember eltervez valamit és sikerül elérnie, akkor az valami szenzációs érzés. Én kitűztem magamnak, hogy nemzetközi sikereket fogok elérni, nagy nemzetközi, Amerikai filmekben. Az egyik leghíresebb Magyar színész akarok lenni a nagyvilágban. Ez a Dél-Koreai forgatás az egyik állomása ennek. Magyarországon eddig több, mint 35 filmben játszottam. Én nem származom, színész, filmes, rendező családból. Én magamnak jártam és járom ki az utat. Nem könnyű ez az út, de amikor az ember mondjuk egy filmes díj átadó gálán megkap egy rangos díjat, már nem számít, hányszor mondtak neki nemet, hányszor utasították el. Én soha nem hallom meg a nemet! Egyszerűen elengedem a fülem mellett. Nem létezik, hogy nem! Ha valami eltervezek, azt megcsinálom és elérem a célt! Nem számít mennyi időbe telik, és nem számít mennyit kell dolgozni érte! A sportban is ezt csinálom és a színészet, filmezés terén is. Most a legfontosabb, hogy folyékonyan beszéljem az angol nyelvet. Októberben lerakom a középfokú nyelv vizsgát és utána a következő tervem, hogy keresek magamnak egy külföldi színész ügynököt. És persze a saját filmjeimet is hajtom.

Szóval, álmodjatok nagyot! Nagyon-nagyot!! Én is ezt teszem!  Minél elérhetetlenebbnek tűnik, annál inkább fogtok küzdeni érte! Az idő annak dolgozik, akinek tervei vannak! Céltalanul bolyongani az életben a legnagyobb idő pocsékolás! Higgyétek el, hogy bármi lehetséges! Itt az én példám! Márciusban még fogalmam sem volt, hogy mit hoz az Április. És Április 1-én, már egy Dél-Koreai akció filmben szerepeltem! Innen Magyarországról! Ha ez lehetséges, akkor bármi! Csak a cél legyen világos! És legyetek készek a lehetőségre! Én is ezt teszem!

Így a bejegyzés végére, leírnám azt a szöveget ami egész "véletlenül" volt a Koreai forgatáson a kezemre tetoválva! És nagyon megtetszett!

"ABBAN HISZEK, HOGY AZ ÉLETBEN AZ A LEGNAGYOBB KOCKÁZAT, HA NEM KOCKÁZTATSZ!"

Hamarosan jelentkezem!

Sziasztok!

Sziasztok!

Némi alvás után felébredtem. Még az nap volt, de már esteledett. Hiába voltam fáradt, valahogy nem tudtam igazán nagyot aludni. Ez valószínűleg az idő eltolódás miatt volt. Gondoltam, lemegyek és körülnézek a környéken. Lementem a liftel és sétálni kezdtem a sokemeletes épületek között. Nagyon sok szupermarket volt mindenhol. Sajnos még nem váltottam be a magammal hozott USA dollárt, így nem tudtam venni semmit. Péntek este volt, így valószínűnek tartottam, hogy bank ilyenkor már nincs nyitva. Hirtelen ötlettől vezérelve odamentem két 25 év körüli Koreai fiatal emberhez, hogy nem -e tudnak nekem váltani pénzt. Az egyik bolt előtt álltak. Valószínűleg tartottam, hogy a bolt az övék. Eléggé gyatrán beszélték az angolt. Tudatták velem, hogy váltanak nekem pénz. Szóltak egy harmadik társuknak.  Koreai nyelven mondtak neki valamit. Ő a pénztárból kivett egy pár darab Koreai papír pénzt és odajött hozzánk. Megmondom őszintén, azonnal megbántam, hogy idegenekkel pénzt akartam váltatni, mert úgy éreztem nem járok túl jól. De vissza út nem volt. Azt hiszem 10 USA dollárt váltottak be nekem. Tudom, hogy nem túl sok pénz, de nem akartam többet váltani. Megkaptam a Koreai Vont. Így hívják az ottani pénzt. Mosolyogva megköszönték az üzletet. Persze nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi van, ha jóval kevesebbet kaptam, mint amennyi járna. Faggatózni kezdtem, hogy mennyi, az annyi? Mi a hivatalos árfolyam, stb. A neten megtudtam, hogy hogy jártam. Megmutatták. Hát többet adtak érte, mint amennyit a bankban kaptam volna érte.

Azért ez megadta az alap jó kedvet az ott tartózkodásomhoz. Nagyon korrektek voltak. Vettem néhány dolgot és készültem a holnapra. Másnap a megbeszélt időpontban jöttek hozzám az apartmanba. Ugyanaz a három Koreai akik vártak a reptéren. Hozták a szövegemet, amit a filmben kellett mondanom. Egy hosszabb orosz szöveg volt ciril betűkkel leírva és egy rövidebb koreai szöveg, fonetikusan. Mondták, hogy mindkettőt meg kell tanulnom akcentus nélkül. Az egész délután szövegtanulással telt. Megmondom őszintén nem volt könnyű. Mondták, hogy pár óra múlva visszajönnek, addig tanuljam meg. Tanultam, tanultam, de nem volt egyszerű. Újra visszajöttek a vendéglátóim a megbeszélt időpontban. Elmondták, hogy fel veszik videóra, ahogy mondom a szöveget, természetesen színészi játékkal és elküldik a rendezőnek. Természetesen ennek tökéletesnek kellett lennie. Délután kb. 14 óra körül kezdtük a gyakorlást és este 22 órakor még gyakoroltatták velem. Elképesztő precizitással, gyakoroltunk. Újra és újra. Én néha úgy éreztem, hogy teljesen úgy mondom a Koreai szöveget, ahogy ők, de közölték, hogy nem jó. Újra. És újra és újra. Az eredmény persze meg lett, mert akcentus nélkül ment az a pár mondat Koreai nyelven. Elküldték a videót a rendezőnek és mondták, hogy másnap személyesen fogunk vele találkozni. Akkor lesz a ruha próba, megismerkedek a rendezővel és ő meg fogja hallgatni, hogyan mondom a filmben elhangzó szövegemet. Nyilvánvaló volt, hogy az első találkozás a film rendezőjével, nagyon fontos. Erre nagyon készültek ők is így én is. Tudni kell a Koreai színész ügynökségről, akiik ki hívtak engem, hogy ez az ügynökség kizárólag külföldi színészeket közvetít a Koreai filmekhez. Így érthető volt, hogy fontos nekik, hogy akit ők hoznak az jó legyen. Én sohasem okozok csalódást így természetesen elhatároztam, hogy nagyon megtanulom a szöveget és jól fogok játszani.

Egyénként ez nekem mindig nagyon fontos. A fegyelmezett munkavégzés. Tudjátok a ZBK Kempoból hozott fegyelmem kamatoztatom a  film forgatásokon. Minidig nagyon koncentrálok és teljes oda figyeléssel játszom a szerepeket. Miattam soha nem szokott lenni csúszás, én forgatásról nem szoktam késni és nekem mindig nagyon fontos, hogy kiválót nyújtsak. Így tudtam, hogy most sem fogok csalódást okozni. Mondtam is a Koreai ügynökség munkatársainak, hogy bízzanak bennem. Persze én megértettem, hogy azt akarták, hogy jól felkészüljek a rendezővel való találkozásra. Ők sem tudhatták, hogy ki jött a világ másik oldaláról, Magyarországról. Persze látták a filmrészleteimet, de azt nem tudhatták, hogy milyen ember vagyok a való életben. Gondoltam, holnap úgy is meglátják.

Közben megérkezett egy másik Magyar srác is, aki szintén orosz rossz fiút játszik a filmben. Tóth Zoltán személyében egy nagyon jó embert és egy nagyon jó színészt ismertem meg! Örültem, hogy még egy Magyar kijutott ebbe a filmbe. Vártam a holnapot, amikor találkozunk a film rendezőjével, aki úgy láttam, hogy valóságos ikon Dél-Koreában.

Folyt. köv.

Sziasztok!

Szóval ott tartottam, hogy átmentem az útlevél ellenőrzésen és beléptem az országba. Elballagtam oda ahol a csomagomat felvehetem. Akik utaztak már repülőn azok, tudják, hogyan megy ez. Ki írják egy képernyőre, hogy melyik járat csomagjait hol lehet felvenni! Azt a csomagot, bőröndöt, amit nem vihettünk fel a repülőre, hanem alul a csomagtérben szállítják. Ezeket kipakolják és futó szalagra teszik, azon  jön. Az utasoknak pedig onnan kell kihalászni. Én is odamentem és kb. 5 perc múlva megérkezett a táskám. Két táskát vittem magammal. Az egyiket felvittem a repülőre, a másikat pedig a gép aljába  raktam. Abban voltak a ruháim.Magamhoz vettem és indultam a kijárathoz. Az ajtó kinyílt és néztem, hol látom a nevemet kiírva. Ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy hogyan néz ki, az aki elém jön. Ilyenkor az a szokás, hogy az aki várja a vendéget kiírja egy táblára, a vendég nevét, így az tudja, hogy ki várja őt. De nem volt ott senki. Sehol nem láttam a nevemet. Egy pillanatra át is futott az agyamon, hogy mit fogok csinálni, ha senki nem jön. Elterveztem, hogyan fogok 6 napig megélni, mert 6 nap múlva indult vissza a gépem. Tudtam, hogy addig kell kihúznom. Túl sok pénz nem volt nálam, de ha szükség lett volna rá egy automatából ki tudtam volna venni. Azért bíztam benne, hogy jönnek értem. Gondoltam telefonálok Jerrynek, hogy mi a helyzet. Megcsörgettem és felvette. Mondta, hogy rögtön ott vannak értem, de azt hitte, hogy a csomagfelvételem több ideig fog tartani. Mondtam neki, hogy semmi gond én ott várom.

Kb. 5 perc múlva meg is érkezett a fogadó bizottság. Három Koreai volt. Két Férfi és egy Nő. A hölgyet Annának hívták és adott egy névkártyát. Kiderült számomra, hogy ő a kinti színész ügynökség igazgatója. Jerry, akivel már beszéltem telefonon, volt az ügynökség Casting menaggere, a harmadik férfi pedig szintén a cég tulajdonosa volt. Megtörtént a kölcsönös bemutatkozás. Azonnal kivették a kezemből a táskákat, hogy majd ők viszik. Próbáltam tiltakozni, de hajthatatlanok voltak. Kérdezték, hogy éhes vagyok -e? Persze, hogy az voltam. Elmentünk ott a reptéren egy hagyományos Koreai étterembe. Persze fogalmam sem volt róla, hogy mit rendeljek így rájuk bíztam. Hoztak nekem egy tálba riszt, és valamilyen levest, amiben rengeteg zöldség volt és hús. Nagyon finom volt, de nagyon csípős. Ezt egyébként nagyon sokszor tapasztaltam. Nagyon szeretik a Koreaiak a csípős ételeket. És nem az enyhén csípőset, hanem igazi könnyfakasztó csípős ételeket. Szóval mire megettem a levest, folyt a könnyem is és az orrom is. De megmondom őszintén, ízlett az első találkozásom a Koreai konyhával.

Utána kimentünk az autóhoz. Egy gyönyörű BMV-vel jöttek értem. Mondták, hogy elmegyünk a szállásomra. Így elindultunk. Útközben beszélgettünk általános dolgokról. Filmekről, film szerepekről. Akkor még nem tudtam túl sokat a filmről, amiben szerepelni fogok. Ez amolyan általános ismerkedés volt. Nem sokkal később megérkeztünk a szálláshelyemre, ami egy nagyon új lakóparkban volt. Mindenhol ujonnan épült 30-40 emeletes épületek voltak. megálltunk az egyiknél. Kivettük a csomagomat és bementünk. A lépcsőház bejáratát kód nyitotta. Beszálltunk a liftbe és felmentünk a 28 emeletre. A lakás ajtaját is kód nyitotta. Egy hatalmas apartman lakást béreltek nekem. 3-4 szoba két fürdőszoba, hatalmas nappali, a legmodernebb konyha. A hűtőt telepakolták mindenféle étellel, és a lelkemre kötötték, hogy egyek bármit és ha valami kell azonnal hívjam őket. Mondták, hogy ma pihenjek nyugodtan és másnap jönnek értem. Akkor hozzák a szöveget amit a filmben mondanom kell és átbeszélünk mindent. Azzal magamra hagytak. Kinéztem a 28 emeletről és csodás kilátás tárult elém. Egy kicsit hihetetlen volt számomra, hogy kint vagyok Dél-Koreában és egy ottani akció filmben fogok szerepelni. Úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy ez nagyon nagy lépés a filmes karrierem szempontjából.Ez már egy nagy nemzetközi produkció. És komoly szöveges szerepem lesz benne. Hozzá segít a tervemhez, ami nemzetközi filmszínészi karrier! Jó érzés töltött el. Nagyon vártam a további fejleményeket. Fáradt voltam az utazás miatt és az idő eltolódás miatt is. Így pillanatok alatt álomba szenderültem.

Folyt.köv.

Sziasztok!

Szóval mint írtam 48 órával később egy Dél-Koreába tartó gépen ültem. A gépre Prágába szálltam fel, onnan van ugyanis közvetlen járat Dél-Koreába, Söulba! Kb. 10 órás a repülő út. Aki már utazott hosszabb utat repülőn, az tudja, hogy milyen az. Én már voltam két alkalommal Ausztráliába és oda 24 óra a repülő út. Az persze elég régen volt, de azért még emlékeztem annyira rá, hogy tudjam mire számítsak. A kiszolgálás tökéletes volt. Két fő étkezés, és előtte, utána, közben apró rágcsálni valót osztottak. Ital is volt bőven. Én nagyon rákaptam a szlovák alma lére. Valamiért nagyon megfogott az íze. Mintha igazi, azonnal kifacsart alma levet ittam volna. Így ha lehetőség volt, mindig azt kértem a repülőn. Ami még nagyon ízlett, a gépen kapott banásos-csokis műzli szelet. Az is valami fantasztikus ízű!.

Unalom űzésnek pedig ott volt  a film nézés. Az előttem lévő ülés támlájában volt beépítve a képernyő. Hozzá távirányító. Választani lehetett mindenféle rádió adás között, rengeteg dokumentum film, ismeretterjesztő film, klasszikus régi film és vadonatúj Hollywoodi film között. Én az oda úton és a vissza úton is három filmet néztem meg az új filmek közül. A filmek kizárólag angol nyelven és Koreai felirattal voltak nézhetőek. Értelem szerűen a Koreai feliratot mellőztem. :)  Persze azért a film nézés és az alvás közti időben szükségét éreztem annak, hogy egy kicsit sétáljak az ülések között. Némi vért pumpálva az alsó végtagjaimba. Oda úton egy Pakisztáni fiatal ember ült mellettem. Mindenki egy kicsit elgondolkodik, amikor egy Pakisztáni férfi ül le mellé a repülőn. Én is így voltam ezzel, de gyorsan elhessegettem magamtól a borús gondolatokat, felidézve a szigorú reptéri biztonsági ellenőrzést. A férfi borzalmas kiejtéssel beszélte az angolt. Elmondása szerint Dél-Koreában tanult valamilyen egyetemen. Úgy, hogy gond nem volt vele.

Szóval kb. 10 órás repülés után leszállt a gépem a Söuli reptéren. Nem tudtam, hogy mire számítsak a reptéri belépésnél. Nem voltam még azon a vidéken. Egyedül egy Ázsiai országban, fogalmam sem volt, hogyan fogadnak egy Európait. Kiszálltam a gépből és azonnal egy föld alatti Metro szerű szerelvényre kellet felszállni. Az vitt be a reptér területére. A végállomásnál kiszálltam és mentem az útlevél ellenőrzéshez. Beálltam egy sorba, de odajött hozzám egy Koreai biztonsági ember és mutatta, hogy egy másik sorba álljak, mert a külföldieknek abba a sorba kell állnia. Át ballagtam a jelzett sorba és vártam, hogy oda mehessek az ellenőrző pulthoz. Ti is biztos voltatok, már ilyen helyzetben. Ilyenkor mindig gondolkodom azon, hogy mi legjobb? Ha mosolygok, ha komoly, vagyok, ha barátságos, ha kimért? Melyik a legjobb? Azt megfigyeltem, a világon mindenhol a reptereken a biztonsági személyzet nem foglalkozik azzal, ha az ember próbál barátságos lenni. Én nagyon sokszor fülig érő szájjal léptem az ellenőrzéshez és csak hideg, komoly tekintet volt a válasz. Söulban is úgy döntöttem, hogy mosolyogni fogok. Én következtem a sorba és mosolyogva adtam oda az útlevelemet az egyenruhás tisztnek. Ő rezzenéstelen arccal, mutatta, hogy álljak a pulton lévő gép elé. A gépnek az volt a rendeltetése, hogy fényképet készítsen rólam és újj lenyomatot vegyenek. Ezt minden belépővel megcsinálták. Természetesen oda álltam a géphez és megtörtént az adataim rögzítése. Ezután bepecsételt az útlevelembe és beléphettem az országba.

Folyt. köv.

Sziasztok!

Nem rég kint voltam Dél-Koreában film forgatáson. Egy Dél-Koreai akció filmben játszom egy orosz maffiózót. A Hollywood ügynökségtől kerestek meg, hogy egy Dél-Koreai filmhez keresnek szereplőt. Elmentem a castingra (szereplő válogatásra)  és ott derült ki, hogy egy Orosz rossz fiút kellene játszani a filmben. A castingon orosz szöveget kellet a kamerába mondani. Több féle módon és több féle színészi játékkal. Én alapvetően mindig bele adok mindent, és van olyan, hogy jónak érzem a castingot és van olyan, hogy nem. Volt, amikor úgy éreztem, hogy nagyon jól sikerült és még sem választottak ki és volt az ellenkezője is, amikor azt éreztem, hogy ez nem volt jó, és mégis kiválasztottak. A fent említett esetben, hoztam a karaktert, de nem éreztem semmi különöset. Az ilyen castingok után, aztán mindig jön a várakozás. Hogy vajon mi lesz az eredmény. Általában pár nap alatt döntenek.

Nagyon vártam a döntést, mert azért egy Koreai filmben szerepelni Magyarként nem semmi. De valahogy úgy éreztem, hogy én vagyok az aki kelleni fog majd nekik. Az ilyen "rossz" fiúkat szeretem játszani. Meggyőző módon tudok csibész lenni a kamera előtt. Persze ez nem jelet semmit, mert amit én meggyőzőnek tartok, azt lehet, hogy a film rendezője nem. Tehát jött a várakozás, aztán néhány nap múlva hívtak telefonon, hogy ki kellene küldeni Koreába olyan linkeket, amin megtudnak nézni engem néhány korábbi filmemben. Na ezt igen jó jelnek vettem. Ez az jelenti, hogy érdeklődnek és a képek és a videó casting alapján, esélyes lehetek. Ez egy hétvégi nap volt. Éppen Kempo Öv vizsgán voltam egész nap. Mondták, hogy kora délutánig el kell küldeni. Sajnos én nem voltam számítógép közelében, így felhívtam a feleségemet, hogy intézze ezt nekem.

Nagy szerencse, vagy inkább előre látás, hogy az ilyen helyzetekre fel vagyok készülve. A Youtubon a csatornámon jó néhány film részletem össze van vágva. A feleségemnek elmondtam a telefonba, hogy melyek ezek, és hová kell küldenie. Ő ezt megette és ismét jött a várakozás. Most már egy kicsit feszültebb módon. Egyre többet gondoltam arra, hogy mi lesz, ha engem választanak ki? Egy kicsit izgultam. Aztán jött az újabb hívás, hogy választ várnak tőlem, hogy ha engem választanak ki, akkor 6 hétre ki tudok -e menni Dél-Koreába? Ez egy kicsit meglepett. 6 hét azért nem kevés idő. A világ másik oldalán, távol a családtól? De alapvetően olyan vagyok, hogy kockáztatok és beleugrok a lehetőségekbe. Mindig úgy voltam vele, hogy ne rajtam múljon. Megbeszéltem a családdal és elintéztem, hogy az edzés tartás is rendben menjen, amíg nem vagyok itthon. Szóval telefonáltam és igent mondtam.

Egyetlen gondom volt, hogy az indulás napja körül volt még egy lekötött színházi előadásom, amit nem szerettem volna lemondani. Persze még nem volt biztos, hogy engem választanak, de mi van, ha igen? Aztán nem történt semmi.- Várakozás és várakozás. Egy kicsit már le is tettem róla és az előadás is lement már, amikor hívtak, hogy két nap múlva indulhatok Dél-Koreába, mert engem választottak ki a szerepre. És nem 6 hétre, hanem először Áprilisban csak 1 hétre, aztán Májusban még 2 hétre. Nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy ez nagyon nagy lehetőség. Nemzetközi film. Nagy nézettség, és minden ami ezzel jár.. Még egy dolog hátra volt. Közölték, hogy Koreából fel fognak hívni, mert meg akarnak győződni róla mennyire beszélem az angolt. Mert valamennyire szükség lesz rá, hogy kommunikáljunk.Hát egy kicsit megizzadtam, mert azért annyira nem beszélem jól az angolt. Persze azóta mindennap intenzíven tanulom. Voltam ugyan az USA-ban is és Ausztráliban is, de az régen volt. Egy kicsit aggódtam, hogy nehogy ez miatt nem mehessek.

Rákészültem a beszélgetésre és telefonáltam a Dél-Koreába- Inkább azt választottam, hogy én hívjam őket, mint, hogy engem hívjanak. Az Úri embert akivel beszéltem Jerrynek hívták. Mint később kiderült, ő volt a kinti színész ügynökség Casting Menagerre. Általános dolgokról beszéltünk és biztos jól sikerült, mert 48 óra múlva a Cseh légitársaság Dél-Koreába tartó járatán ültem.

Folyt. köv.

Sziasztok.

Idén lesz 34 éve, hogy aktívan edzek Zen Bu Kan Kempo Karatét. Nem kis idő! Több, mint három évtized. És úgy néz ki Július környékén vizsgázok a 7. Dan Mester fokozatra. A mikor kis gyerek voltam, mindig olvastam képregényeket. Az egyik kedvencem egy olyan képregény volt, ami egy orvosról szólt. Úgy hívták, hogy Dr. Justice. Ez az orvos, ha jól emlékszem a harmadik világban dolgozott. Ott gyógyította az elesetteket. Ő történetesen 7. Danos Karate Mester volt. Gyermeki rajongással olvastam a róla szóló történeteket. Mindig összetűzésbe került a rossz fiúkkal, és természetesen mindig győzött. Volt egy mondat, amit különösen nagy élvezettel olvastam. Így szólt: "És akkor Dr. Justice a 7. Danos Karate Mester támadott!"

És ezután különféle ütésekkel és rúgásokkal elintézett minden agresszort. Nagyon szerettem volna olyan lenni, mint Ő. Példaképem volt. Szinte elérhetetlennek tűnt, az, hogy valaha én is Fekete öves Mester legyek. Akkor még nem tudtam, hogy hol lehet megtanulni a küzdő sportokat. Nem tudtam, hogy hogyan lehet valaki 7. Danos Karate Mester. Dr. Justice egy legenda volt. A hős megtestesítője és én nagyon szerettem volna olyan lenni, mint Ő. 

És most én is itt állok a 7. Dan küszöbén. Szinte hihetetlen. Olyan jó lenne, ha olyanok lehetnénk, mint a példalépeink. Persze Dr. Justice egy kitalált személy. A legjobb tulajdonságokkal. A Hős mintaképe. Gyermeki rajongásom természetes volt. Én mindenben szerettem volna olyan lenni, mint ő  és a mai napig mindenben igyekszem olyan lenni, mint egy Mester. Példát mutatok, oktatom a fiatalokat de, mint minden ember, ember vagyok. Mindazzal az emberi tulajdonságokkal, amivel egy ember rendelkezik. Talán sikerült egy fontos tulajdonságra szert tennem és ez pedig az, hogy elismerem, ha hibázok, így pedig tudok fejlődni. De 7. Danos Mesterré válni, már sokkal több, mint ütéseket, rúgásokat és más harcművészeti fogásokat bemutatni és csinálni. Az én véleményem az, hogy egy 7. Danos Mesternek már kötelessége jobbá tenni a világot. Minden szinten. Higgyétek el, hogy az ember a Kempo vizsgák alkalmával rendkívüli módon fejlődik. Ahogy egyre magasabb szinten űzi a Kempot, egyre jobban nyitottá válik, a világra. érzékennyé válik az emberek gondjaira. 

Talán a 7. Dannál válik valaki igazán tanárrá.Akinek az a feladata, hogy motiválja az embereket, támaszt nyújtson, segítsen, utat mutasson. Segítsen. Persze nem könnyű és hatalmas a felelősség. De én már nagyon várom a vizsgát, hogy feljebb lépjek egy szinttel. És nagyon fel fogok készülni és maximálisat nyújtok.

Hát ez van a 7. Dan küszöbén.

Sziasztok.

Sziasztok!

Tudjátok, hogy a blogomat, azért kezdtem el annak idején, mert szerettem volna ha az írásaim, egy kis erőt adnak a mai időkben. Hozzá akartam járulni ahhoz, hogy aki olvassa annak jobb kedve legyen. Nem a szokványos, stílusban akartam írni, hanem a saját szavaimmal. Ahogy jön belőlem. Tudjátok és nagyon sok mindenen mentem keresztül. Jó dolgokon és rossz dolgokon. Volt amiről én tehettem és volt amiről nem. Voltak olyan dolgok az életemben, amiről azt gondoltam, hogy bár csak soha sem történt volna meg és volt olyan, hogy azt kívántam soha ne érjen véget! De gondolom ezzel nagyon sokan vagyunk így! Mindenkinek megvan a saját maga Mennyországa és pokla.

Ahogy így visszanézek, azt gondolom őszintén, hogy az elmúlt események nélkül, nem lennék az aki vagyok. És én nem szeretnék más lenni! A jó és rossz formált engem olyanná, amilyen vagyok. Elértem azt, hogy még ha nem is rózsás a pillanatnyi helyzetem akkor is azt nézem, hogy hogyan tudok profitálni az adott helyzetből. Mert kell, hogy legyen jó oldala is egy kellemetlen élethelyzetnek! Még ha nem is látjuk abban a pillanatban! Azt mondják a nap mindig süt, még akkor is, ha a "felhő" eltakarja pillanatnyilag! És a mi dolgunk hogy olyan "szelet" kavarjunk, hogy a felhő, minél gyorsabban és minél jobban eltakarodjon. Mindenkiben meg van az erő ehhez! Senkinek se higgyetek, aki mást mond! Én tudom!

Én amikor 1982-ben elkezdtem a Kempot én voltam a legkisebb az edzésen. 72-en voltunk. Azt mondta mindenki, hogy én fogom legelőször abbahagyni! Tudjátok ki van a 72-ből, aki jelenleg is csinálja a Kempot?

EGYEDÜL ÉN!

Senkire sem hallgattam, aki azt mondta, hogy a nekem ez nem fog menni! Ki mondhatja meg ezt nekem? Senki!! Majd Én megmondom magamnak, hogy mire vagyok képes!! Mindenre, amit a fejembe veszek! A Facebookos oldalamon fent vannak a verseny eredményeim! Három alkalommal voltam Világbajnok, két alkalommal Világkupa győztes. Számtalan Magyar bajnokságon indultam. Bejártam a Világot!!

Voltak olyan szituációk és események az életemben, ami miatt mindenki abbahagyta volna az edzést!! De nekem meg sem fordult a fejemben. Mindenki abbahagyta akivel kezdtem az edzést. De én kitartottam és a legnagyobb sikereimet ezután értem el! Mert senkinek sem hittem el, hogy nem lehet! Még magamnak sem! :) Persze mondtam mindenkinek, hogy nem hagyom abba és fekete öves, világbajnok leszek. Mindenki mosolygott ezen. Tudtam, hogy ha majd a dobogó legfelső fokán állok, én fogok mosolyogni! És így történt!

Nagyon fontos, hogy bármikor egy lehetetlennek tűnő feladathoz értek az életetek során, ne halljátok meg azokat a hangokat amik azt mondják, hogy valami lehetetlen. A lehetetlen dolgokat, mindig valaki egyszer csak megcsinálja! Az én életemben számtalan olyan helyzet volt, hogy a logika azt diktálta, hogy nem lehet megcsinálni valamit! De én mindig azt gondoltam, hogy mi van, ha a logika téved! Mi van, ha nekem van igazam!

Nap. mint nap azon kell tevékenykednetek, hogy a "felhőket" elfújjátok! Mert a nap mindig süt és mindig meleget ad! és még akkor is, ha fekete az ég a "felhőktől"! Soha semmi nem tart örökké! A rossz sem!

Hát most így hirtelen ennyi!

Ha jön az ihlet, azonnal hallotok felőlem!

Sziasztok!

Sziasztok!

Elég régen írtam, ezt bevallom. De most, hogy itt van az új év úgy gondolom, hogy kell szót ejtenem az új reményekről is. Mert minden következő másodper, perc, nap, hét, hónap, év hozhat új, jobb dolgokat az életünkben. Én minden év végén karácsonyra kérek és kapok egy jövő évi naptárt. Abba minden December végén, vagy Január elején beleírom a következő év céljait. Azt amit kitűzök magam elé. És ezt mindennap megnézem. Azért, hogy az agyam állandóan rá fókuszáljon! Hogy állandóan tudjam merre kell mennem. A tavalyi naptáramban benne vannak a 2013-as céljaim. Konkrétan 5 filmet írtam le, amiben szerepelni, játszani akartam. És lássatok csodát, mind az öt filmben szerepet kaptam! Úgy, hogy lőtte semmi jele nem volt annak, hogy bekerülök. De mégis összejött!

A filmek:

Pajer Róbert - Sötét krónikák

Árpa Attila - Argo 2.

Rudolf Péter - Kossuth kifli

Török Ferenc - Senki szigete

Géczy Dávid -Életművész

Persze azt nem mondom, hogy semmit sem tettem érte. Ez nem igaz! Állandóan hívtam a rendezőket, a producereket, a csating ügynökségeket stb. Szóval küzdöttem rendesen! és sikerült! Az életművész már lement a TV1-en a többi 2014-ben lesz a mozikban. 

És az új 2014-es évben is kitűztem film szerepeket magamnak. Ezek címeit még nem írom le, de van közötte két nagy mozi film, egy saját mozi film és egy saját tv sorozat. Ezeket akarom elérni a filmezés terén. Persze vannak más céljaim is. Például szeretnék legalább három nagy versenyen elindulni és nyerni. Folytatni akarom a Fő iskolát és le akarok vizsgázni Kempoból a 7. Danra. Ezeket mindenképpen elérem! És van olyan, hogy kisebb célok is alakulnak év közben. Szóval tervezek és tervezek! Kitűzöm a célt és, ha nem érem el, (olyan még nem volt), akkor addig küzdök, amíg nem sikerül. 

Rájöttem arra, hogy nem biztos, hogy az első nekifutásom a jó. Lehet, hogy másképpen kell hozzá állnom a megvalósításhoz. Nem biztos, hogy az első út a jó, lehet, hogy a sokadik! Ezt meg kell találnom! Így tudom, hogy nincs olyan, hogy nem sikerül, csak olyan van, hogy még keresnem kell az utat! És, mint tudjuk, aki keres az talál! MINDIG!

Mindig arra gondolok, hogy már elnézést a közönséges kifejezésért, 300 millió spermából az első lettem! Akkor nem lehetek akárki! Akkor valamit tudhatok! Nem? :) Én mindenhez így állok! Higgyétek el, csakis az ember számít! Én is és ti csakis a saját küzdelmeink árán érhetünk el sikereket! Nincs rövid út! Nincs kiskapu! Minden tettünkért fizetünk! Jól is rosszul is! 

Én mindig próbálok tanulni a hibáimból! Ez általában elsőre nem sikerül! A sokadikból azért már tanulok! Korrigálok és igyekszem nem elkövetni ugyanazt a hibát! 

Egyet megtanultam és ez az egyik kedvenc mondásom is!

AHOL, VAN AKARAT, OTT VAN ÚT ÚT IS!

Úgy, hogy csapjatok bele az Új évbe új reményekkel!

Sziasztok!

Sziasztok!

Hogy a cím mit takar? Egyeztetési problémákat. Ez pontosan azt jelenti, hogy ha mondjuk egy filmben szerepelek és közben kapok egy másik szerep ajánlatot, akkor egyeztetni kell, hogy mikor, hol fogok forgatni. Ezek az időpontok nagy ritkán fedik egymást. Legalább is eddig nekem ritkán volt olyan, hogy két forgatás, egybe essen. Eddig a pontig. Mert a legnagyobb örömömre kezdenek igazán felfedezni a filmesek. Egyre több és több szerepajánlatot kapok. Ennek rendkívül örülök, mert azt szeretném, ha állandóan foglalkoztatott filmszínész legyek. Ehhez nagyon jó úton haladok. Tudjátok két nagy szenvedély van az életemben, az egyik a filmkészítés a másik pedig a harcművészet. A harcművészetet folyamatosan és régóta csinálom és a filmezést is így akarom csinálni!!

Szóval életemben először fordult elő, hogy két szerepet majdnem egy időben kellene eljátszanom. Ez komoly fejtörést okozott, mivel nem szerettem volna egyiket sem lemondani.  Végül is mind a két stábbal egyeztettem és sikerült úgy megegyezni, hogy az egyik helyen reggel, a másik helyen délután forgatok. Így nagy kő esett le a szívemről, mert mind a két filmben nagyon szerettem volna játszani. Ez megvalósult így nyugodtabb vagyok. Hogy milyen filmek, azt majd ha készen lesz akkor megmondom és ha kapok a kész filmből, akkor úgy is felrakom a facebookos oldalamra és a youtube csatornámra. 

Lassan, de biztosan haladok a filmes sikerek felé. Azt vettem észre, hogy a rendezők kezdenek megismerni és most már gondolnak rám a szereposztáskor. Persze én nagyon komolyan veszek egy felkészülést egy szerepre. Én mindig pontosan megtanulom a szöveget, pontosan érkezem a forgatás helyszínére és nagyon oda teszem magam a munka során. És végre kezdenek rám úgy nézni, mint egy színészre. Mert végtére is az vagyok. Bár sokan nem tudják, vagy nem gondolják, de három évet tanultam a Főnix dráma stúdió színész iskolájában. Ebben a suliban nagyon komoly színész képzés van. A tematika megegyezik a hajdani Nemzeti Stúdió oktatási anyagával. A Nemzeti Stúdiót annak idején azért hozták létre, hogy a Színművészeti Főiskola mellett legyen egy olyan képzés, ahol azok is tudnak színész mesterséget tanulni, akik nem jutottak be a Színművészetire. Valljuk be nagyon sokan voltak ilyenek. 

Ma sem könnyű bejutni. Szóval ebben az iskolában végeztem a Színi tanulmányaimat. Úgy gondolom, ha olyan tehetséges vagyok, amilyennek gondolom magam, akkor még nagyon sokszor lesznek film ügyben egyeztetési problémáim, mert a jövőben mindenki velem akar majd filmet forgatni.

Hamarosan jelentkezem.

Sziasztok.

Sziasztok!

A cím is mutatja, hogy valóban régen ültem a gép elé és írtam. Nem volt ihletem és amikor a géphez kerülök, nagyon sokszor fáradt vagyok. Pedig látom, hogy rendszeresen olvassátok és ilyenkor elszégyellem magam, hogy ti hűséges olvasóim vagytok és pedig nem vagyok hűséges író. Valahogy olyankor akarok írni, amikor "eget rengető" gondolataim vannak, vagy hihetetlen dolgok történnek velem. Pedig lehet, hogy egyszerűen a hétköznapokról is írhatnék, amikor semmi sem történik. Csakhogy néha úgy gondolom, hogy az nem érdekel senkit. Pedig lehet, hogy azok a legizgalmasabb írások. lehet, hogy arról is kellene írnom, hogy mi történik velem egy nap. Csak úgy! Nem csak akkor, ha sokat mondó gondolataim támadnak.

Néha azt hiszem, hogy az a jó, ha sok-sok oldalt írok. Ha pedig úgy érzem, hogy nincs energiám sokat írni neki sem állok. Pedig lehet, hogy néha a kevesebb a több. Most ide ültem a gép elé és írok néhány mondatot. Például azt, hogy nagy energiával tanulom az angolt és még idén lerakom a középfokú nyelv vizsgát. Ez nagyon fontos számomra és mindenképpen megcsinálom.

Hát most egyelőre ennyi.

Sziasztok.

Sziasztok!

A múltkor biztos olvastátok a bejegyzésemet. Nem fűzök hozzá kommentárt. Nemrég pont az ellenkezője történt velem. Voltam egy castingon. Egy Tv sorozatra kerestek szereplőket és jelentkeztem. Már az is gyanús volt, hogy a jelentkezésemtől fogva elég későn hívtak be. Már nem is számítottam rá. Jelentkeztem és elmentem a castingra. Improvizációs gyakorlatokat kellett végrehajtani és színészkedni. Nekem mind a kettő megy így eljátszottam, amit el kellett játszani. Annyira úgy éreztem, hogy kiválóan sikerült az alakításom. Szinte biztos voltam benne, hogy kapok egy állandó szerepet. És amikor haza mentem és utána néztem a sorozatnak, akkor láttam, hogy már megvannak a szereplők és már el is kezdték az első részeket.

Akkor mit kerestem én ott? Kérdeztem magamban. Akkor lehet, hogy én nem is leszek benne állandó szereplő? Lehet, hogy megint csak egy-egy részbe akarnak beletenni? Hát valószínű! Pedig annyira nekem való lett volna a szerep és a karakter. A castingon szerintem kiválóan játszottam. És úgy látszik ez nem az én szerepem. A Jó Istennek más tervei vannak velem. De azért egy kicsit szomorú voltam. Pedig megszoktam, hogy nem mindig kapok meg szerepeket. Nem szoktam magamra venni és nem szokott bántani a dolog. De ezt valamiért nagyon szerettem volna. Főleg, hogy látom, ahogy a szereplők eléggé túl játsszák a szerepüket. Most már egy nagy film főszerepet akarok, vagy egy állandó sorozat fő szerepet. Az az igazi!

Hát ez van. Ez a szerep, nem az enyém. Majd jön egy jobb, egy nagyobb, egy jobban fizető szerep. Szóval ez a tipikus példája annak, amikor egy szerep nem talál meg. De a következő megtalál!! :)

Sziasztok!

Sziasztok!

Azért választottam ezt a címet, mert a színi iskolai mesterségtanárom monda mindig, hogy ha egy szerep igazán az enyém, akkor az mindenképpen megtalál. Bármit teszek. Hát velem ez történt mostanában. Úgy talált meg egy szerep, hogy egyáltalán nem számítottam rá és nem gondoltam, hogy az enyém lesz. Az történt, hogy kaptam egy sms-t, hogy menjek egy reklám film válogatásra. Valahogy nem éreztem késztetést, hogy elmenjek a válogatásra. A múltkori Total War reklám forgatásán nem kaptam meg a teljes pénz így egy kis fenntartásaim voltak. Így hát nem válaszoltam az sms-re. Gondolva, hogy úgy is sokan vannak, akik elmennek és majd azok közül választanak valakit. Aztán kaptam még egy sms-t. Egy ismételt felhívást, hogy casting van egy másik időpontban. Erre sem válaszoltam, a fent említett okok miatt. Általában nem szoktam ilyet csinálni, de most valahogy kiábrándultam a reklámokból. Nem volt kedvem elmenni. Aztán az történt, hogy a következő napon felhívtak, hogy miért nem megyek már el, mert potenciális kiválasztott vagyok egy szerepre.

Ez már sokszor megtörtént vele, hogy azt mondták, hogy potenciális kiválasztott vagyok és aztán semmi sem lett a dologból. De mivel, ennyire akarták, hogy elmenjek így igent mondtam, bár szkeptikus voltam a reklámmal kapcsolatban. A megbeszélt időpontban elmentem. Természetesen sokan várakoztak az előtérben. Mind sokkal idősebb férfiak  mint én. Odamentem az egyik úri emberhez, aki egy másik ügynökséget képviselt, történetesen azt, amelyikkel voltak problémáim és megkérdeztem tőle, hogy jó helyre jöttem e? Mert itt mindenki idősebb mint én. Azt mondta, hogy nyugodjak meg és üljek le, majd sorra kerülök. Persze közöltem vele, hogy a legutóbbi reklám forgatás alkalmával nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna így egy kicsit óvatosabb vagyok. Szó szót követett és egy kis vita alakult ki közöttünk. Ideges lettem és mondtam nekik, hogy húzzanak ki  a listáról és elmentem. Ott hagytam az egészet. Amúgy sem akartam részt venni benne és ráadásul nem tetszett, ahogy beszéltek velem, úgy hogy elmentem

Néhány perc múlva jött a hívás, hogy nagyon szeretnék, ha visszamennék, mert számítanak rám. Hát visszamentem, "nagy duzzogva" és ott kaptam egy angol szöveget, hogy tanuljam meg. Az angol elég jól megy, de azért nem olyan könnyű öt perc alatt megtanulni egy angol szöveget. De természetesen megtanultam és egy másik színész kollégával együtt behívtak. A kolléga leült és nekem el kellett mondanom a szövegemet. Nem untatlak benneteket a részletekkel, egy szituációs gyakorlat volt. Nagy vonalakban a kollégával kellett közölni, hogy neki annyi. Elkezdtem a szöveget és ekkor a rendező megállított, hogy nem jó szöveget adtak és egy másikat kell megtanulnom. Oda adták a másik szöveget és ott egy perc alatt tanultam meg úgy, ahogy.

Tudjátok nagyon nehéz úgy játszani, hogy közben a szövegre is figyelni kell. Márpedig nem lehet egy perc alatt úgy megtanulni egy viszonylag hosszabb szöveget, hogy ne kelljen figyelni rá. Megcsináltam, amit kellett, de nagyon rossznak éreztem. Szerintem életemben nem játszottam olyan rosszul. De valószínű, hogy csak szerintem. Utána a kolléga is megcsinálta, és én úgy éreztem, hogy nagyon jól csinálta. Mondtam is neki, hogy szerintem ez a szerep az övé. Hazamentem az esélytelenek biztos nyugalmával. De mint a címben említettem ha egy szerep az enyém, az biztos, hogy megtalál. Két nap múlva hívtak, hogy enyém a szerep. Úgy, hogy megtalált. Együtt dolgozhattam egy Amerikai film rendezővel Billy Kent-tel. Nagy élmény volt. Ő már filmet is csinált Amerikában. Egy újabb lépcsőfoknak veszem a filmszínésszé válás útján. Mert a célom egy Hollywoodi film főszerep! Sokan mosolyognak, amikor ezt mondom és annyi Magyar próbálta már és nem sikerült igazán betörni neki. és tisztában vagyok vele, hogy nagyon nehéz. De én akkor is megcsinálom!

Mit mondja, nem számítottam rá, nem is görcsöltem rajta és mégis megkaptam a reklám szerepet. Egy orosz telefon reklám szerepet. Ha fent lesz a világhálón azonnal közzéteszem.

Hát egyelőre ennyi.

Szaisztok.

Sziasztok!

Megint itt vagyok! Sajnos mostanában nem volt időm írni! Most van így pótolom a mulasztást. Kezd beindulni a filmes karrierem. Aminek örülök, mert Hollywoodi filmekben is akarok szerepelni. Részletesen írtam az "Isteni műszak" című film forgatásáról és az ott tapasztaltakról. Ezután következett a Hacktion című sorozatbeli szerepem. Ebben egy ukrán bűnözőt játszottam, aki igen kemény gengszter. Biztos sokan láttátok, mert felraktam a Facebook-os oldalamra a részletet amiben szerepelek. Nagyon jó volt a forgatás és jól éreztem magam. A rendező Fonyó Gergely nagyszerű munkát végzett.

Két napos forgatáson voltam. Különböző helyszíneken. Mint láthattátok az egyiket egy panziónak kialakított épületben vettük fel, a másik napon pedig a Csepel szigeten lévő gyártelep volt a forgatási helyszín. Mint hallottátok meg kellett tanulnom egy ukrán szöveget. Először megkaptam leíratva, aztán átküldték a hang file-t. Végül a forgatásra odajött egy ukrán anyanyelvű hölgy és vele gyakoroltam a kiejtést. A forgatás kezdete előtt azt mondta, hogy nem is igazán lehet megkülönböztetni a beszédemből, hogy tényleg ukrán vagyok, vagy nem. Ez persze nagyon jól esett.

A "panzióban" lévő jelenetben amikor könyökkel leütöm a kollégát, sajnos az egyik ütés egy kicsit talált. Éreztem, hogy koppan a színész kolléga fején a könyököm. De szerencsére nem volt túl nagy, másodsorban igen keményen viselte a színész kolléga a "verést"!

Az eredményt láttátok.

Hát egyelőre ennyi!

Sziasztok!

Sziasztok.

Hogy mire utalok a címben? Nos nem másra, mint az internetes híreket szolgáltató Hír23 portál egyik alcímére. Ez a rovat, ha valaki nem tudná kizárólag bűnügyekkel, katasztrófákkal, és egyéb szörnyűségekkel foglalkozik. Sajnos megtörtént események híreit osztják meg az olvasókkal. Amikor az ember olvassa, azt hiszi, hogy egy fantázia dús, filmben megtörtént eseményeket leíró oldallal találkozik. És nem. Amit ott olvasunk az az élet. A kemény valóság, ami nap mint nap történik emberekkel. Hihetetlen. Most nem akarok belőle idézni, de a legválogatottabb szörnyűségek olvashatók benne. Mintha egy horror film sztoriját olvasnánk.

És ez mind megtörténik? Fogalmazódik bennünk a kérdés. Ezeket emberek követik el? Van ilyen? Hogy történhet? Milyen lehet az az ember, aki megöli a nevelt kisfiát? Mi játszódik le benne? Fel lehet ezt épp ésszel fogni? Mert én nem tudom felfogni. Hol élünk?

Én tisztában vagyok azzal, hogy egy újságnak, legyen az internetes rovat, vagy hagyományos írott újság, szüksége van szenzációra. És biztos, hogy a nagy olvasottsághoz kell, szenzáció és hír érték. És az emberek alapvetően szeretik a borzongást. A kérdés az, hogy miért van ehhez mindig alapanyag? Nem vagyok naiv, higgyétek el. Tudom mi folyik a világban és tudom, hogy mire képesek az emberek.,De akkor is megrökönyödök és elszörnyedek, azokon a dolgokon, amiket olvasok, látok, tapasztalok.
Amióta megszületett a kisfiam, azóta még jobban ki vagyok "élezve" a rossz hírekre. Féltem a fiamat. Mi lesz, ha nagyobb lesz és az utcán jár-kel. Nem lehetek mindig mellette, bár legszívesebben ezt tenném. Amit megtehetek, hogy kioktatom és megtanítom neki, hogy a lehetőségekhez képest vigyázzon magára. kerülje el a veszélyes szituációkat, helyzetek, hülyeségekbe. be nem látható helyzetekbe nem menjen be. Ne bízzon feltétel nélkül senkibe, stb. stb. De azt sem szeretném, ha állandóan készenlétben kellene élnie. Márpedig a mai híradások ezt sugallják. És sajnos valóban sok szörnyűség történik itthon és a nagyvilágban. Soha nem lehet tudni, hogy a veszély milyen formában érkezik. Hogy kiben mi lakozik. És ez nem jó.

Igazság szerint most fogalmam sem volt, hogy miért írom ezt, csak úgy kijött belőlem, ahogy olvastam a hír24 híreit. A szörnyű, hogy ember-ember ellen követi el a rossz dolgokat. Pénzért, vagy csak úgy. lelki ismeret furdalás nélkül, bele sem gondolva a következményekbe. Ez valóban az élet sötét oldala.

Ne legyen benne soha részünk!

Sziasztok.

Sziasztok!

Lehet, hogy tudjátok, lehet, hogy nem. De minden évben csinálok egy 12 hetes diétát. Ilyenkor, a hét hat napján, két óránként eszek. A cukor kizárva és a szénhidrátot is minimálisra korlátozom. Sok zöldség, brokkoli, hal, natúr csirke stb. Ami ilyenkor kell. És, hozzá teszem, hogy olyan ételek ezek, amiket én utálok, vagy legalábbis nem szeretek. Én az a típus vagyok, aki este 22 órakor még meg eszik egy jó kis pacal pörköltet. Imádok zabálni és imádom az édességet. Úgy, hogy a 12 hét, amit diétával töltök nekem igazi vesző futás. Nem szeretem a zöldségeket és azt szeretem, ha igazán telezabálhatom magam. Vannak olyanok, akik nagyon szeretik a zöldségeket, nekik könnyebb egy diétát végig csinálni. De nekem, akinek az étel és az evés igazi központi téma, nem könnyű.

Szóval a diéta úgy néz ki, hogy heti hat nap diétás étkezés két óránként, és Vasárnap a hetedik napon zaba. Ez azért is jó, mert lelkileg könnyebb, ha az ember ehet és tudja, hogy ehet, és az anyagcserét is felpörgeti a heti egy napos bőséges étkezés. Persze mellette edzek. Súlyzós edzés, futás, Brazil jiu-jitsu edzés és Kempo edzés. Nehezíti a dolgot, hogy nem nagyon van időm. Dolgozok és itt van a kisfiam. Akit mindenkinél és mindennél jobban imádok. Tőle nem akarok időt elvenni úgy, hogy igazi mester szervezést igényel, hogy véghez tudjam vinni az tervezett edzéseket. De mint tudjuk, "AHOL VAN AKARAT, OTT VAN ÚT IS!"

Hát egyelőre ennyi!

Sziasztok!

Sziasztok!

Hogy mire utal a cím? Biztos elgondolkodtok rajta. Nem más, mint egy film címe. Ugyanakkor több értelműnek szánom a címet. Az Isteni megjegyzést arra is szokták mondani, amikor valami nagyon jó, szinte fantasztikusan jó! Nos a bejegyzésem címe a film forgatási munkálataira is utal. Mert nagyon jó volt részt venni rajta. Az Isteni műszak című film véleményem szerint szenzációs Magyar film lesz. Jövő ilyenkor már valószínű, hogy ti is láthatjátok a mozikban. Részletek nem mondok róla. Azt majd a moziban megtudjátok. Amúgy sem vagyok kritikus, és a nagyobbat fog szólni, ha a moziban tudjátok meg a lényeget.  Mivel nagyon sok filmben szerepeltem és nagyon sok forgatókönyvet olvastam, illetve írtam is, elmondhatom, hogy ösztönösen ráérzek, hogy melyik könyvből, történetből lesz jó film. Az Isteni műszak című film tarolni fog a mozikban. Igaz siker lesz. Ezt elhihetitek. Ez ügyben soha nem tévedek.

Most szeretnék visszatérni a forgatásra. Két napot forgattam a filmben. A szerepemről annyit elárulhatok és bizonyára a képeket is láttátok a Facebookos oldalamon, egy nem túl szimpatikus, "rossz" fiút játszom. Szóval a két nap alatt, amit a forgatáson töltöttem, rendkívül nagy profizmust és szakértelmet tapasztaltam. A film rendezője Bodzsár Márk, aki elsőfilmes rendezőként fog debütálni az egész estét mozi filmjével, igazi profi. Tudja mit akar, a fejében megvan a kész film és olyan szakértelemmel instruálja a színészeit, hogy néha az volt az érzésem, hogy Hollywoodból ruccant át a jó öreg kontinensre, hogy megcsinálja a 100. filmjét. És ezt komolyan mondom. Márk szívesen fogad egy-egy ötletet és profin ülteti át a filmbe.

Nagyon sok kiváló szakember van körülötte, akik között találnunk fiatal filmest és a szakma nagy öregjeit is. Kivétel nélkül mindenki teljes oda adással, dolgozott a filmen. Márk a rendező a legapróbb részletre is oda figyelt a felvételek előtt. Egy filmen minden számít és semmi sem véletlen. És itt semmit sem bíztak a véletlenre. Sajnos mindenkinek nem tudom a nevét, de nagyon tetszett az első asszisztens Bagota Béla munkája. Határozottan, de nem bántóan és Márk elképzelését maximálisan tiszteletben tartva végezte a feladatát. De mindenkit kiemelhetnék. Minden és mindenki ott van, ahol kell. A színész kollégáim szenzációsan játszottak. Öröm volt velük a kamera előtt játszani. A filmben nem kevés lövés és robbanás történik. A pirotechnikai szakemberek, nagy oda adással és a biztonságot maximálisan szem előtt tartva végezték a feladatukat. Az étel kiszolgálás tökéletes volt. Nem volt olyan, hogy éhes vagy szomjas lettem volna. Az öltöztetők a sminkesek a szakma mesteri voltak.

Ezeket a dolgokat, nem azért írom le, mert bárki, megkért volna, hogy írjak egy pozitív beharangozót. Rendelésre amúgy sem tennék ilyet. Egyszerűen hazaértem a forgatásról és kikívánkozott belőlem ez az írás. Vége volt a forgatási napomnak és éppen öltöztem át, amikor jött az egyik asszisztens és megkért, hogy ha átöltöztem, akkor szeretné a rendező, ha odamennénk még egyszer hozzájuk. Fogalma sem volt, hogy mit akarhat. Átöltöztem és utcai ruhába a helyszínre mentünk két másik színész kollégámmal. A Márk megköszönte a munkánkat és az egész stáb megtapsolt bennünket. Tudjátok milyen jó érzés volt? Ilyen nem történt még velem film forgatáson. Eddig minden film szereplésem végén megköszönték a munkámat, de még soha nem tapsoltak meg. Pedig mint tudjuk a színészt a taps élteti. És ezen a forgatáson nagy tapsot kaptunk.

Biztos ismeritek az érzést, amikor valami olyat csinálsz, amit feltétel nélkül szeretsz csinálni. Amit, ha éjjel nappal csinálnál, akkor sem unnál meg. Amit minden pillanatban vársz, hogy csinálhass és feltölt minden azzal kapcsolatos feladat. Nos nekem a filmszereplés a filmkészítés ilyen. És az Isteni műszak forgatásán ezt hatványozottan éreztem. A forgatás minden pillanatát élveztem és nagyon várom a végeredményt. Véleményem szerint Bodzsár Márkról még nagyon sokat fogunk hallani. Én szívből kívánom neki, hogy még nagyon sok ilyen jó filmet készítsen. És én nagyon szeretnék az elkövetkező nagyszerű filmjeiben, nagyszerű színészi alakítást nyújtani.

Mert az Isteni műszak című film forgatásán Istenien éreztem magam!

Sziasztok.